Az ukrán elnök is aggodalmának adott hangot a Lengyelországban elfogadott törvénnyel kapcsolatban

Külföld, 2018.02.01

Petro Porosenko ukrán elnök szerint nem felel meg az ukrán-lengyel stratégiai partnerség alapelveinek az az új lengyel törvény, amely - amellett, hogy büntetni rendeli az olyan kijelentéseket, amelyek szerint lengyeleknek részük volt náci német háborús bűncselekményekben - megtiltja az ukrán nacionalista ideológia hirdetését, és szankcionálja a volinyi mészárlás tagadását is.

Az ukrán sajtóban "banderista-ellenesnek" elnevezett, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvényt módosító jogszabályt csütörtökre virradó éjjel fogadta el a lengyel parlament felsőháza. Az alsóház, a szejm már korábban jóváhagyta. Kijev értelmezése szerint a törvény egyenlőségjelet tesz a náci Németország hadserege és az 1942-ben Sztepan Bandera által alapított Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) közé.

Porosenko csütörtökön a Facebookon megjelentetett közleményében mély aggodalmának adott hangot a jogszabály elfogadása miatt, hangsúlyozva, hogy a történelmi igazságtételhez elengedhetetlen a párbeszéd, a tiltások ezzel szemben nem vezetnek eredményre. Leszögezte, hogy megítélése szerint a törvény teljességgel mellőzi az objektivitást, ezért azt elfogadhatatlannak tekinti.

"Mi elsősorban a totalitárius rezsimekkel szembeni közös harcainkra és győzelmeinkre emlékezünk. Egyetlen politikai döntés sem léphet a történelmi igazság helyébe" - hangoztatta az ukrán elnök.

Ukrán történészek jelenlegi álláspontja szerint az UPA fő célja a független ukrán állam megteremtése volt. Ennek érdekében eleinte együttműködött a náci németekkel, később viszont szembefordult velük, mivel éppúgy mint a szovjeteket, őket is megszállóknak tekintette, s ezután mindkét hadsereg ellen harcot vívott. Fő ellensége azonban mindvégig a szovjet hadsereg volt. A jelenlegi kijevi vezetés az Ukrán Felkelő Hadsereg tagjait emiatt az ukrán függetlenségért küzdő nemzeti hősöknek tekinti.

Lengyelország és Ukrajna kapcsolatait azonban az utóbbi időben beárnyékolja a vita egy történelmi tragédia, a volinyi (volhíniai) mészárlás miatt. Ez a terület a második világháborúig Lengyelországhoz tartozott, a háború után viszont a Szovjetunió, illetve Ukrajna részévé vált. 1943-1944-ben az UPA - lengyelországi történészek szerint - több mint százezer lengyelt mészárolt le. Ukrán kutatók szerint viszont a tragédiát az váltotta ki, hogy a második világháború alatt a megszálló hitleristák ellen küzdő lengyel földalatti Honi Hadsereg az UPA ellen is harcolt, és ebbe a lengyel civil lakosság is bekapcsolódott. A mészárlás az ő értelmezésükben megtorlás volt UPA-partizánok és vétlen ukrán nemzetiségű civilek haláláért.

A lengyel szejm 2016. július 22-én elfogadott határozatában az ukrán nacionalisták által elkövetett volhíniai mészárlást népirtásnak minősítette.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!