Az ukrán jegybank szerint a Privatbank államosítása nem jelent veszélyt az ország bankrendszerének működésére

Külföld, 2016.12.19

Az ukrán jegybank szerint Ukrajna legnagyobb pénzintézete, a Privatbank államosítása nem jelent veszélyt az ország bankrendszerének működésére.

Jakob Szomlij, a jegybank helyettes vezetője hétfőn, Dnyipróban (korábbi nevén Dnyipropetrovszkban) sajtótájékoztatón kijelentette, "az államosítás bejelentése nyomán nem tapasztaltunk jelentősebb aktivitást a bank kliensei részéről". Hozzátette, hogy más ukrajnai bankintézetek vezetői ugyanerről számoltak be neki. Hangsúlyozta: a jegybank mindent elkövet, hogy szavatolja a Privatbank és az egész ukrán bankrendszer zavartalan működését.

A Privatbank száz százalékos állami tulajdonba vételéről hétfőre virradóan tájékoztatott a kormány honlapján. A kabinet a döntést előző napi rendkívüli ülésén hozta. Petro Porosenko elnök hétfőn már be is nyújtotta a bank államosításáról szóló törvénytervezetet a parlamentnek.

Eddig a pénzintézet részvényeinek többsége két oligarcha kezében volt. A főrészvényese 41,66 százalékos tulajdonrésszel az ország második leggazdagabb embereként számon tartott Ihor Kolomojszkij, Dnyipropetrovszki megye egykori kormányzója, társtulajdonosa pedig - 33,25 százalékos résszel - Ukrajna harmadik legtehetősebb üzletembere, Hennagyij Boholjubov volt. A kelet-ukrajnai dnyiprói központú Privatbank 1992 óta Ukrajna legnagyobb pénzintézete, több mint 22 millió vállalati és a lakossági ügyféllel rendelkezik a világ tíz országában.

Sztepan Kubiv első miniszterelnök-helyettes hétfői sajtónyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a pénzintézet államosításáról a kabinet az ügyfelek védelmében döntött. Leszögezte: néhány napon belül beigazolódik, hogy a kormány helyes döntést hozott. Hozzáfűzte, hogy a Privatbank ATM-jei egész nap zavartalanul működtek.

Hasonló magyarázatot adott Volodimir Hrojszman miniszterelnök is. "Hárommillió nyugdíjas, 500 ezer diák, 1,6 millió szociálisan rászoruló állampolgár, ezen felül 3,5 millió bérszámfejtési számláról és 50 ezer magánvállalat anyagi védelméről van szó" - hangoztatta.

A kijevi kormány korábbi közleményében kiemelte, hogy a bank államosításáról a nemzetközi pénzügyi szervezetek támogatása mellett döntöttek. Ezt később alátámasztotta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elnöke, aki ukrán hírforrások szerint sajtóközleményében kijelentette, hogy a pénzintézet államosítása az egyik legfontosabb lépés Ukrajna pénzügyi stabilitásának biztosítása érdekében.

A világ legfejlettebb országait tömörítő G7 csoport ukrajnai nagykövetei közös közleményt adtak ki, amelyben úgyszintén helyeselték a bank államosításáról hozott döntést. Kiemelték: a legnagyobb pénzintézet államosítása hozzájárul ahhoz, hogy az ország többi bankja betartsa a közös szabályozási előírásokat.

Olekszandr Dubilet, a Privatbank igazgatótanácsának jelenlegi elnöke kijelentette, hogy a régi vezetés támogatni fogja munkájában a pénzintézet új menedzsmentjét, akiket a pénzügyminiszter ígérete szerint napokon belül kineveznek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!