Az ultraortodox belügyminiszter a koalíció elhagyásával fenyegetőzik Izraelben

Külföld, 2017.12.11

Kilép az izraeli koalíciós kormányból Arie Deri, a keleti ultraortodoxok Sasz nevű pártjának vezetője, ha még ma éjjel nem szavazzák meg az üzletek szombati bezárását előirányzó törvényt - jelentette a helyi média hétfőn.

A szupermarket törvénynek nevezett indítvány elfogadtatásához egyelőre nincs meg a többség a kneszetben, mert a Jiszrael Béténu (Izrael a Hazánk) nevű ultranacionalista, de világi jobboldali párt élén álló Avigdor Liberman kijelentette, hogy nem hajlandó a szombati bezárás mellett voksolni.

A párt bejelentette, hogy négy képviselője a törvény ellen szavaz, az ötödik pedig tartózkodik, ami érthető, hiszen az elsősorban a volt Szovjetunióból származó szavazótáboruk számára fontosak a szombati vásárlási és szórakozási lehetőségek.

Ráadásul a koalíciós pártokból sem hajlandó mindenki megszavazni az ultraortodoxok követelését: a Likud és a Kulánu párt egy-egy képviselője előre bejelentette tartózkodását, és még két likudos honatya fenyegetőzik hasonló lépéssel.

Ebben a helyzetben az ellenzéki pártok képesek lehetnek megbuktatni az indítványt. A koalíció egyelőre megpróbálta a hajnali órákra halasztani a szavazást annak reményében, hogy sikerül meggyőzniük ellenzéki képviselőket arról, hogy tartózkodjanak.

Az Arie Deri követelte törvényjavaslat szabad kezet biztosítana számára ahhoz, hogy felülírja az egyes helyi hatóságok szabályzatait, amelyek révén jelenleg szombaton is kinyithatnak a nem vallásos helyeken található üzletek, szórakozóhelyek, éttermek és kávéházak.

A törvényt azonban nem lehetne visszamenőlegesen alkalmazni, vagyis csak a jövőben születő helyhatósági törvénykezéseket nyilváníthatná semmisnek a belügyminiszter, és Tel-Avivban továbbra is nyitva maradhatnának a boltok.

Benjámin Netanjahu hétfő este tért vissza Európából, párizsi és brüsszeli találkozóiról, és azonnal a kneszetbe sietett, hogy megpróbálja rendezni a távollétében keletkezett legújabb kormányválságot.

A kormányfő helyzetét megnehezíti, hogy jobbkeze és a koalíció elnöke, a pártok vezetőivel kiválóan szót értő David Bitán helyzete alaposan megingott, mert korrupciós vádak miatt rendőrségi nyomozás indult ellene, s vasárnap már harmadik napját töltötte a nyomozókkal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!