Balog Zoltán: térségünkben németül tanulni kulturális vállalkozás

Külföld, 2017.12.19

Kulturális vállalkozásnak nevezte az emberi erőforrások minisztere azt, ha valaki németül tanul Magyarországon vagy Közép-Európában.

Balog Zoltán, aki kedden látogatást tett az Osztrák-Magyar Európaiskolában és a Budapesti Osztrák Iskolában, az Osztrák Oktatási Központ karácsonyi ünnepségén úgy fogalmazott: Közép-Európa identitásához hozzátartozik a német nyelv.

Az iskolák szeretetteljes légkörének fontosságát hangsúlyozva megemlítette, hogy olyan magyar fiatalok tanulnak itt, akik már egy másik nyelven is tudnak gondolkodni, magukat kifejezni, ehhez pedig társul egy, az élet más területein is megjelenő nyitottság.

Emlékeztetett arra is, hogy Budapesten működik az egyetlen, Németországon kívüli német nyelvű egyetem Európában, amelynek névadóját, Andrássy Gyulát a szabadságharc után halálra ítélték, majd jelképesen ki is végezték, másfél évtizeddel később azonban, a kiegyezés után miniszterelnökké nevezték ki.

Az Európai Unión belüli közép-európai identitás nagyon fontos - mondta Balog Zoltán, hozzátéve, hogy ezzel saját módján fejezheti ki magát a térség. Megjegyezte, a visegrádi négyek - Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország - kulturális miniszterei angolul tárgyalnak, bár a német nyelvet jobban beszélik.

Elisabeth Ellison-Kramer, Ausztria budapesti nagykövete az eseményen arról beszélt: az intézményben tanuló fiataloknak hídszerepük lesz a két ország és nép összekötésében.

Az Osztrák-Magyar Európaiskola a Keresztény Iskolatestvérek Katolikus Szerzetesrend tulajdonában van. Az iskolába hat és tizennégy év közötti gyerekek járnak.

A Budapesti Osztrák Iskola négy évfolyamos - előkészítő osztály esetében öt évfolyamos - gimnázium, amely kiegészítő képzést nyújt matematikából, biológiából, fizikából és kémiából. A végzősök osztrák érettségi bizonyítványt kapnak, amit Magyarországon is honosítás nélkül elfogadnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!