Befejeződött a megyei választás Szlovákiában, magasabb lehet a részvételi arány a korábbinál

Külföld, 2017.11.05

Az előretervezettnél több mint egy órával később az utolsó szavazókörben is lezárták az urnákat szombaton este, és ezzel befejeződött Szlovákia történetének ötödik megyei választása, amelyen - az eddig feldolgozott adatok szerint - nagyobb lehetett a részvételi arány, mint a legutóbbi hasonló voksoláson, amikor alig haladta meg a húsz százalékot.

A szombaton reggel hét órakor kezdődött voksolás a szavazókörök túlnyomó többségében már a tervezett időpontban, este tízkor befejeződött, a trencséni megye néhány szavazókörében azonban áramkimaradás miatt napközben meg kellett szakítani a szavazást, majd egy és negyed órával meg kellett hosszabbítani annak időtartamát. Ettől a néhány helyi esettől eltekintve a választás zökkenőmentesen zajlott. A Központi Választási Bizottság (ÚVK) tájékoztatása szerint a voksolás idején ugyan több tucat bejelentés is érkezett a csütörtökön kezdődött kampánycsend megsértésének gyanúja miatt, illetve több esetben indult vizsgálat választási korrupció ügyében is, ám ezek az esetek vélhetően érdemben nem befolyásolják majd a szavazás végeredményét.

Az első részeredmények szerint az ötödik szlovákiai megyei választás részvételi aránya érezhetően magasabb lehet az előző, 2013-ban tartott voksolásnál, amikor alig haladta meg a húsz százalékot.

A voksolás adatainak feldolgozása várhatóan vasárnap a kora hajnali órákban ér véget, a folyamatosan frissített részeredményeket addig www.volbysr.sk, illetve a www.statistics.sk honlapokon teszik közzé. A megyei választás hivatalos végeredményeit a Központi Választási Bizottság hozza majd nyilvánosságra, vasárnap délelőtt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!