Belgium nem engedélyezné, hogy a belgiumi törökök szavazzanak a halálbüntetésről

Külföld, 2017.05.07

A belga kormánynak nem áll szándékában engedélyezni, hogy az országban élő törökök részt vegyenek a halálbüntetés visszaállításáról tartandó népszavazáson - jelentette ki Charles Michel miniszterelnök az RTBF a közszolgálati rádiónak és televíziónak adott interjúban.

A Le Soir című napilap beszámolója szerint a kormányfő a szombat esti interjúban aláhúzta: meg fogják keresni azokat jogi lehetőségeket, amelyekkel megakadályozhatják, hogy Belgium területén is szavazzanak a halálbüntetés visszaállításáról.

"Nem fogom eltűrni! Elfogadhatatlan a szememben" - fogalmazott a miniszterelnök.

A napilap tájékoztatása szerint szombaton több belga parlamenti párt is bejelentette, hogy nem támogatnák, ha a belgiumi törökök is részt vehetnének egy ilyen témában rendezett referendumon.

Steffen Seibert, a német szövetségi kormány szóvivője pénteken bejelentette: amennyiben Törökországban népszavazást tartanak a halálbüntetés végrehajtásáról, akkor Németországban az ott élő törökök nem vehetnek részt a referendumon.

Hasonlóan vélekedett Martin Schulz, az Angela Merkel kancellár vezette jobbközép CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) elnöke, kancellárjelöltje, aki a Der Spiegel című hírmagazinnak azt mondta: "nem engedhetjük meg, hogy Németországban szavazást tartsanak olyan intézkedésről, amely ellentmond értékeinknek és alkotmányunknak".

Recep Tayyip Erdogan török államfő a tavalyi puccskísérlet után már korábban is világossá tette, hogy kész aláírni a halálbüntetés visszaállításáról szóló jogszabályt, ha a parlament így határoz. Az államfő a jogköreit kibővítő népszavazás óta ismét kiállt a halálbüntetés mellett.

A halálbüntetés eltörlését a nyugat-európai országokban a társadalmi fejlődés megkérdőjelezhetetlen mérföldkövének tekintik. A halálbüntetés tilalma része az Európa Tanács, így Törökország által is elfogadott Emberi Jogok Európai Egyezményének, valamint az Európai Unió alapjogi chartájának.

Európában már csak Oroszországban és Fehéroroszországban nem törölték el a halálbüntetést, de Moszkva moratóriumot hirdetett, így már nem hoznak halálos ítéleteket Oroszországban. Fehéroroszország jelenleg az egyetlen európai állam, ahol halálbüntetéseket szabnak ki és hajtanak is végre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!