Belgiumban őrizetbe vettek egy nőt terrortámadás előkészítésének gyanújával

Külföld, 2017.03.09

Őrizetbe vettek egy fiatal nőt Belgiumban, aki a hatóságok szerint segédkezett egy terrortámadás előkészítésében - jelentette be a szövetségi ügyészség csütörtökön.

A vádhatóság tájékoztatása szerint a szerdára virradóra őrizetbe vett, 24 éves Molly B. merényletre készülő szélsőségeseket segített. Azt nem tudni egyelőre, hol készültek lecsapni, a hatóságok mindössze annyit közöltek, hogy Európában.

A rendőrségi házkutatás során sem robbanószert, sem fegyvereket nem találtak a gyanúsított lakásában.

A nő ellen terrorszervezetben való részvétel miatt emeltek vádat.

A jelek szerint az ügynek nincs köze a 2015. novemberi párizsi vagy a tavaly márciusi brüsszeli terrortámadásokhoz - tudatták az illetékes szervek.

A szövetségi ügyészség szóvivője nem árult el további részleteket a nyomozás érdekeire hivatkozva.

Tavaly március 22-én a belga fővárosban a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, harminckét ember halálát okozva. A robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett. Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, "lehetséges és valószínű" terrortámadás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!