Bemutatták az Európai Parlamentben a Minority SafePack kezdeményezésen alapuló jogszabályjavaslatokat

Külföld, 2019.11.28

Bemutatták az Európai Parlament (EP) kisebbségi munkacsoportjának a Minority SafePack (MSPI) európai polgári kezdeményezésen alapuló jogszabályjavaslatokat csütörtökön az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) nemzetközi szakértői csoportjának képviselői - közölte csütörtökön a kezdeményezést kidolgozó Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

A jogszabály-javaslatokat Günther Rautz és Thomas Hiebert szakértők, valamint Nagy Dénes András, az MSPI tanácsadója mutatták be. Rámutattak: a kisebbségi jogok tiszteletben tartásának elvét az Európai Unió alapszerződése előírja ugyan, de konkrét jogi intézkedések és határozott, uniós szintű fellépés hiányában a nemzeti és nyelvi kisebbségek jogaira nincs európai garancia.

A javaslatcsomag egyebek mellett az anyanyelvi oktatás terén ír elő intézkedéseket mind az intézményrendszert, mind a speciális tankönyveket és tanterveket illetően, pénzügyi támogatást kér a kisebbségi médiának, és garanciát a kisebbségi kultúrához való hozzáférés biztosítására.

A javaslatcsomag elfogadása európai szintű garanciát jelentene az anyanyelvhasználatra a közigazgatásban is: előírja például a hivatalos okiratok anyanyelven történő közlését, de az igazságszolgáltatásra, a közszolgáltatások rendszerére és a fogyasztóvédelemre is kiterjed. Uniós alapokat különítene el az anyanyelvhasználat elősegítésére a kohéziós alap kiterjesztése által.

A javaslat értelmében létrehoznák a Nyelvi Sokszínűség Európai Központját. Az újonnan létrejött központ szaktanácsadást és háttéranyagot szolgáltatna az Európai Unió intézményeinek és tagállamainak, a nyelvi sokszínűség népszerűsítése és védelme érdekében. A jogszabályjavaslat az állampolgársággal nem rendelkező őshonos kisebbségek számára is jogegyenlőséget kér, szabad hozzáférést biztosítana az anyanyelvi audiovizuális médiatartalmakhoz, határok nélkül és ellenőrző mechanizmus bevezetésével kötelezné a tagállamokat, hogy betartsák a kisebbségvédelem terén elfogadott jogszabályokat.

A kisebbségi jogok európai uniós kodifikációját szolgáló MSPI alapján kidolgozott intézkedéscsomagot az összegyűjtött 1 128 385 támogatói aláírással együtt 2020 első felében fogják benyújtani az új Európai Bizottságnak (EB).

Vincze Loránt EP-képviselő, a FUEN elnöke megjegyezte: az általa vezetett szervezet készen állt benyújtani a javaslatcsomagot december 3-án az EB-nek, de az intézmény kérésére elhalasztották a leadást. Az erdélyi EP-képviselő emlékeztetett: az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a román kormány elleni döntése is kimondja, az EU-nak jogában áll intézkedéseket hozni az őshonos nemzeti kisebbségek védelméért.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!