Bocsánatot kért a kanadai kormányfőt érintő kijelentéseiért a Fehér Ház tanácsadója

Külföld, 2018.06.12

Bocsánatot kért a Justin Trudeau kanadai kormányfőre a hétvégén tett megjegyzéseiért a Fehér Ház kereskedelmi tanácsadója kedden.

Peter Navarro vasárnap - utalva a G7-es országcsoport Kanadában tartott csúcstalálkozóján Justin Trudeau kanadai kormányfő Donald Trump elnököt bíráló sajtótájékoztatójára - a Fox televízióban azt nyilatkozta, hogy a kanadai politikusnak "külön helye van a pokolban". Majd még hozzátette azt is, hogy a pokolban külön helye van bármely külföldi politikusnak, aki rosszhiszeműen tárgyal és megpróbálja hátba támadni az amerikai elnököt.

A The Wall Street Journal című lap Washingtonban rendezett konferenciáján Navarro kedden hangsúlyozta, hogy hibát követett e. Majd leszögezte: "az én küldetésem az volt, hogy erőt mutassak fel. A baj az, hogy az üzenet megfogalmazásához nem megfelelő szavakat használtam". Amikor a lap munkatársa megkérdezte tőle, hogy bocsánatot kér-e, Peter Navarro azzal válaszolt: "igen, abszolút".

Vasárnap egyébként nemcsak Navarro fogalmazott élesen, hanem Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági tanácsának igazgatója is. A keddre virradóra szívinfarktussal kórházba szállított Kudlow a CNN hírtelevízióban Justin Trudeau-ról azt mondta: "hátba döfött bennünket". A kanadai kormányfő ugyanis a Trump elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalásokon - amerikai álláspont szerint - hajlandónak mutatkozott a megállapodásra a vámtarifák ügyében, majd az ezt követő sajtótájékoztatón közölte, hogy "sértőnek" találja az amerikai védővámokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!