Boris Johnson az európai biztonság melletti brit elkötelezettségről biztosította a közép-európai külügyminisztereket

Külföld, 2017.10.15

Az európai biztonság melletti változatlan brit elkötelezettségről biztosította a közép- és délkelet-európai EU-országokat Boris Johnson brit külügyminiszter, aki vasárnap informális találkozón látta vendégül a térség külügyminisztereit, köztük Szijjártó Pétert.

Johnson a délkelet-angliai Cheveningben fogadta kötetlen megbeszélésre a visegrádi négyek, valamint Horvátország, Szlovénia, Románia és Bulgária külügyminisztereit.

A brit külügyminisztérium által vasárnap este kiadott közlemény szerint Boris Johnson a találkozón leszögezte: a brit EU-tagság megszűnése után sem változik Nagy-Britannia feltétlen és megingathatatlan elkötelezettsége az európai biztonság és védelem mellett.

A brit külügyi tárca szerint a vasárnapi találkozó is annak demonstrációja volt, hogy az Egyesült Királyság alapvető fontosságú partnerország a kontinens biztonságának fenntartásában.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a megbeszélésre érkezve az MTI-nek vasárnap Londonban kijelentette: az Európai Unión belül minden szinten egységes az a vélemény, hogy az Egyesült Királyság és az EU kapcsolatrendszerét a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése után is stratégiai szinten kell tartani.

"A magyar álláspont világos: fair Brexitet akarunk, és a lehető legszélesebb körű, a lehető legátfogóbb megállapodást a jövőbeni együttműködésről" - tette hozzá.

Szijjártó Péter szerint életbevágóan fontos az Európai Unió és így Magyarország számára, hogy szabadkereskedelmi egyezmény is szülessen az Egyesült Királyság és az EU között. Ha ugyanis nem sikerül ilyen megállapodásra jutni, akkor az EU-val folytatott brit kereskedelemre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályrendszere lépne érvénybe, ez pedig vám- és nem vámjellegű akadályok megjelenését jelentené a kétoldalú kereskedelemben.

Szijjártó Péter ezzel összefüggésben hangsúlyozta: Magyarországon nyolcszáznál több brit vállalat több mint ötvenezer alkalmazottat foglalkoztat.

A brit külügyminisztérium a cheveningi megbeszélésről kiadott vasárnap esti tájékoztatójában közölte, hogy Boris Johnson az uniós külügyminiszterek hétfőn esedékes luxemburgi értekezletén folytatja megbeszéléseit európai partnereivel az iráni nukleáris egyezménnyel kapcsolatban tett amerikai bejelentés következményeiről.

Donald Trump amerikai elnöknek vasárnapig kellett volna aláírnia a háromhavonta esedékes igazolást arról, hogy Irán betartja a szerződésben foglaltakat. Trump azonban - jóllehet nem mondta fel amerikai részről a megállapodást - már pénteken bejelentette, hogy nem hajlandó aláírni az új igazolást, arra hivatkozva, hogy Irán nem tartja be a megállapodás "szellemiségét". Az elnök felhatalmazta az amerikai pénzügyminisztériumot, hogy léptessen életbe újabb szigorú szankciókat Teheránnal szemben.

A brit külügyminisztérium vasárnapi közleménye szerint London továbbra is szorosan együttműködik a nemzetközi közösséggel az iráni nukleáris megállapodás fenntartása érdekében. A brit külügyi tárca szerint ezzel párhuzamosan a ballisztikus rakéták fejlesztésére irányuló iráni program keltette aggályokra is megoldást kell találni.

Vasárnap Theresa May brit miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár telefonos megbeszélést tartott Trump döntéséről, és egyetértettek abban, hogy Nagy-Britannia és Németország továbbra is szilárd elkötelezettséggel kiáll az iráni nukleáris megállapodás fenntartása mellett. A Downing Street tájékoztatása szerint egyetértettek abban is, hogy a nemzetközi közösségnek együttes fellépéssel kell szembeszállnia a térséget destabilizáló iráni tevékenységgel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!