Brexit - Major: "történelmi hiba" a kilépés az EU-ból

Külföld, 2017.02.27

John Major volt brit miniszterelnök szerint "történelmi hiba" volt, hogy a brit EU-tagságról tartott tavalyi népszavazáson a többség a kilépésre voksolt.

Az egykori konzervatív párti kormányfő a londoni Királyi Külügyi Intézet - székháza után közkeletű nevén a Chatham House - hallgatósága előtt hétfő este elmondott beszédében kijelentette azt is, hogy a Brexit-párti politikusok "irreális és túlzottan derűlátó jövőképpel hitegetik" a brit népet, a várható akadályokra csak legyintenek, és olyan lehetőségeket vázolnak fel, amelyek túlmennek minden ésszerű várakozáson.

John Major alig burkoltan súlyos bírálattal illette a Theresa May vezette jelenlegi konzervatív brit kormány hozzáállását az Európai Unióval folytatandó kilépési tárgyalásokhoz. Major szerint a hangulat máris komor, pedig "barátokkal sokkal könnyebb megállapodásra jutni, mint veszekedő szomszédokkal".

"Egy kicsivel több kedvességgel és sokkal kevesebb olcsó retorikával igen sokat lehetne tenni az Egyesült Királyság érdekeinek védelméért" - fogalmazott a veterán tory politikus.

A Brexit-párti politikusok szerint az Európai Unión kívüli országok "sorban állnak", hogy kereskedelmi megállapodásokat köthessenek Londonnal. "Ez nagyon csábítóan hangzik, de a nemzetközi tárgyalásokon szerzett saját tapasztalataim alapján kételkedem az ilyen rózsaszínű bizakodásban" - fejtegette Major.

Hozzátette: bárki, aki őszintén hisz abban, hogy az Európai Unió mindent megad majd, amire Nagy-Britannia vágyik, és semmiféle árat nem szab cserébe, az "rendkívül naiv".

Major szerint csekély az esélye annak, hogy a kilépési tárgyalások eredményeként elérhető megállapodás ugyanazokat az előnyöket kínálhatja, mint Nagy-Britannia jelenlegi teljes jogú tagsága az EU egységes belső piacán.

John Major ezzel arra utalt, hogy a brit kormány ki akar vonulni az Európai Unió egységes belső piacáról is. Theresa May miniszterelnök hivatalos álláspontja szerint ez azért szükséges, mert ha London érvényesítené a teljes jogú belső piaci tagsághoz szükséges feltételeket, az olyan lenne, mintha Nagy-Britannia ki sem lépett volna az EU-ból.

Néhány napon belül Major a második volt brit miniszterelnök, aki súlyos aggályainak adott hangot a tavalyi EU-népszavazás eredménye és a Brexit-folyamat miatt.

Tony Blair egykori munkáspárti kormányfő az Open Britain nevű EU-párti kampánycsoport minapi rendezvényén mondott beszédében kijelentette: az EU-tagságról rendezett népszavazáson a választók anélkül szavaztak a kilépésre, hogy tudták volna, mivel jár majd a Brexit, ezért joguk van ahhoz, hogy meggondolják magukat.

Blair, aki 1997-ben John Majort váltotta a kormányfői tisztségben, közölte: külön intézményt hoz létre, amelynek feladata a brit közvélemény "állhatatos tájékoztatása" lesz a brit EU-tagság feladásának tényleges költségeiről, bemutatva, hogy a népszavazási döntés "hiányos tudásanyagra alapozva" született.

Hozzátette: támogatást kíván szerezni ahhoz is, hogy meg lehessen állítani "a rohanást a szakadék széle felé".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!