Brit választások - Konzervatív választási program: Nagy-Britannia kivonul az EU egységes belső piacáról, szigorítja az EU-bevándorlást

Külföld, 2017.05.18

A kormányzó brit Konzervatív Párt csütörtökön nyilvánosságra hozott választási programja szerint az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnésével egy időben kivonul az Európai Unió egységes belső piacáról és a vámunióból is, emellett számszerű korlátozásokkal készül szabályozni az EU-tagállamokból érkezők bevándorlását. A három hét múlva esedékes előrehozott parlamenti választásokra kidolgozott programot - amely a "Forward, Together" (Előre, együtt) címet viseli - csütörtök délután hozták nyilvánosságra.

A 88 oldalas dokumentum megerősíti Theresa May miniszterelnök többször hangoztatott álláspontját, amely szerint ha London fenntartaná a teljes jogú brit tagságot az EU belső piacán, ahhoz olyan feltételeket kellene teljesítenie, mintha nem is lépett volna ki az EU-ból.

Theresa May a programot ismertető csütörtöki sajtóértekezletén is kijelentette: Nagy-Britannia gyakorlatilag az Európai Unió tagja maradna, ha megőrizné a tagságát az EU egységes belső piacán.

A választási programban szerepel ugyanakkor az is, hogy a brit kormány az EU-tagság megszűnése után átfogó szabadkereskedelmi és vámmegállapodást kíván kötni az Európai Unióval, és "lehetnek olyan meghatározott EU-programok", amelyekben Nagy-Britannia a későbbiekben is részt vehet.

Ha lesznek ilyen programok, London a részvétel fejében kész lenne "ésszerű" anyagi hozzájárulásra is, egyértelmű ugyanakkor az az alapelv, hogy az EU-tagság megszűnésével véget érnek Nagy-Britannia "hatalmas összegű" évenkénti befizetései az EU-költségvetésbe - áll a Konzervatív Párt csütörtökön ismertetett programjában.

A dokumentum leszögezi azt is, hogy London a brit EU-tagság megszűnése után szigorítani kívánja az EU-polgárok bevándorlásának szabályozását.

A program szerint az évenkénti nettó bevándorlás - amely a legutóbb vizsgált tizenkét hónapban 273 ezer fő volt - továbbra is "túl magas", ezért "fenntartható" szintekre kell csökkenteni.

A választási programban foglaltak szerint ez azt jelenti, hogy az éves nettó bevándorlás legfeljebb néhány tízezer fő legyen az elmúlt két évtizedre jellemző több százezer helyett.

Az EU-tagság megszűnésével "évtizedek óta először" lehetségessé válik, hogy a brit kormány ellenőrzése alá vonja az Európai Unióból érkező bevándorlást is. Ennek érdekében London olyan bevándorlási politikát kíván kialakítani, amely "csökkenti és szabályozza" az EU-országokból érkezők számát, ugyanakkor lehetővé teszi olyan szakképesítésű munkavállalók betelepülését, akikre a brit gazdaságnak szüksége van - áll a Konzervatív Párt választási programjában.

A dokumentum szerint azt azonban nem szabad megengedni, hogy a vállalati szektor a szakképzett külföldi munkavállalók alkalmazásával elhanyagolja kötelezettségét a brit munkaerő szakképzettségének javítására.

A kormány ezért a jelenlegi ezer fontról kétezer fontra (csaknem 750 ezer forintra) emeli azt a járulékot, amelyet a brit vállalatoknak kell fizetniük az Európai Unión kívülről toborzott, szakképesítést igénylő állásokban foglalkoztatott minden egyes munkavállaló után.

Ezt az összeget a kormány a brit munkavállalók szakképzésének fejlesztésére fordítja.

Az EU-állampolgárok bevándorlásának korlátozási tervei komoly vitákat vetítenek előre az érdemben a jövő havi brit választások után kezdődő kilépési tárgyalásokon.

A Financial Times csütörtöki tudósítása szerint Angela Merkel német kancellár egy berlini fórumon kijelentette: az nem megy, hogy Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnése után is "megőrizze az összes jó dolgot, utána kijelentse, hogy csak 100 ezer vagy 200 ezer EU-polgár léphet be az országba". A londoni gazdasági napilap beszámolója szerint Merkel közölte: ha a brit kormány korlátozza az EU-bevándorlást, akkor el kell gondolkodni azon, hogy "az európai oldal" milyen korlátozásokat vezessen be ennek ellentételezésére.

A Financial Times szerint ez volt a német kancellár eddigi legkeményebb figyelmeztetése a brit EU-tagság megszűnésének potenciális következményeire.

A Konzervatív Párt csütörtökön ismertetett választási programjában szerepel ugyanakkor az is, hogy a brit kormány a bevándorlás szabályozásával együtt biztosítani fogja a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogosultságainak további érvényesülését, és ezzel egy időben törekszik az EU-országokban élő britek jogainak megvédésére is.

A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt e hét elején közzétett választási programjában szintén a bevándorlás "ésszerű szabályozását" helyezte kilátásba, de közölte, hogy nem tesz "hamis ígéreteket" a bevándorlás számszerű korlátozására, és kormányra kerülése esetén azonnal garanciát vállalna a Nagy-Britanniában élő összes külföldi EU-polgár minden jogosultságának megőrzésére.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!