Ciuca: az ukrán elnök a romániai ukránokéval azonos kisebbségi jogokat ígért az ukrajnai románoknak

Külföld, 2022.04.27

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő arról biztosította Nicolae Ciuca román miniszterelnököt, hogy az ukrajnai román kisebbség "egy az egyben" ugyanazokat a jogokat fogja élvezni, amelyekkel az ukrán kisebbség rendelkezik Romániában.

Az ukrán elnök ígéretét szerdai bukaresti sajtóértekezletén idézte a román kormányfő, amikor előző napi, főleg az orosz-ukrán háborúra összpontosító kijevi látogatásáról számolt be.

Ciuca leszögezte: a kisebbségi kérdés mind Bukarest, mind az ukrajnai románok számára fontos. Kijevi tárgyalásain hangsúlyozta: az ukrajnai románok teljesítik állampolgári kötelességüket Ukrajnában, ugyanakkor szükségük van az ukrán hatóságok támogatására anyanyelvük és a kulturális identitásuk megőrzése terén, miképpen ezt Románia is megteszi a területén élő ukrán kisebbség érdekében.

Ciuca a Románia által befogadott ukrán menekülteknek nyújtott segítséget részletezve kitért arra, hogy az országba érkezett 800 ezer menekült közül több mint 80 ezren maradtak Romániában, a menekültek jelentős része pedig kiskorú, akiknek a hazai gyerekekével azonos joguk van az oktatáshoz. Romániában 45 elemi iskolában és 7 líceumban létezik ukrán nyelvű oktatás. Eddig 1600 Ukrajnából menekült gyereket írattak be a szülők ezekbe a tanintézményekbe.

A román kormányfő elmondta: kijevi tárgyalásain Denisz Smihal ukrán miniszterelnök inkább az online oktatási lehetőségek bővítését szorgalmazta, mivel a romániai közoktatásban nincs annyi ukránul tanító pedagógus, ahányra - az ukrán menekült gyerekek befogadásához - most szükség lenne. Ciuca szerint a bukaresti oktatási minisztérium vállalta, hogy táblagépeket biztosít az Ukrajnából érkezett tanulóknak, hogy online bekapcsolódhassanak az otthoni iskolák tanóráiba.

A Romániai Ukránok Szövetségének (UUR) honlapján elérhető adatok szerint a 2019-2020-es tanévben 1519 diák tanult ukrán tannyelvű osztályban Romániában és további 5897 tanulta az ukránt anyanyelvi tantárgyként a román tannyelvű osztályokban. Romániában 25 óvónő és 33 tanító oktat ukránul, 97 tanár oktatja az ukrán nyelvet és irodalmat, 37 tanár pedig más tantárgyakat oktat ukránul a kisebbségi iskolákban.

A román külügyminisztérium adatai szerint, az immár Ukrajna által is a románnal azonosként elismert moldovai nyelvűeket is beleértve, Ukrajnának 400 ezer román anyanyelvű lakosa van. Romániában 50 ezren vallották magukat ukránnak a legutóbbi népszámláláson.

A korábban számos vita tárgyát képező kisebbségi kérdés pénteken a bukaresti ukrán-román külügyminiszteri egyeztetésen is felmerült. Dmitro Kuleba elismeréssel beszélt az országa területén élő román kisebbségről, amely szerinte elválaszthatatlan része a román kultúrának, ugyanakkor részt vállal szülőföldje, Ukrajna védelmében. Bogdan Aurescu úgy értékelte: már az utóbbi két évben is történtek előrelépések az ukrajnai román közösség identitásának védelmét illetően, és kifejezte meggyőződését, hogy a háború után, az újjáépítés éveiben, a kétoldalú kapcsolatok vitás kérdéseit is rendezni tudják.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!