CNN: Vindman azt állította, hogy a Trump-Zelenszkij-beszélgetés leiratából törölték az utalást Bidenre

Külföld, 2019.10.30

Alexander Vindman, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szakértője keddi washingtoni képviselőházi meghallgatásán azt állította, hogy a júliusi Trump-Zelenszkij-telefonbeszélgetés leiratából törölték a Bidenre vonatkozó részt - jelentette szerdán a CNN hírtelevízió.

A heves Trump-ellenességéről ismert hírtelevízió meg nem nevezett forrásokra hivatkozott a zárt ajtók mögött tartott meghallgatás részleteinek taglalásakor.

A televízió értesülései szerint Vindman azt mondta a törvényhozóknak, hogy ő személyesen megpróbált változtatni a telefonbeszélgetés később nyilvánosságra hozott leiratán, mert bele akarta illeszteni a beszélgetésnek azt a részét is, amikor szerinte az amerikai elnök Joe Biden-hangszalagok meglétét emlegette az ukrán elnöknek.

Vindman állítólagos kísérlete a leirat megváltoztatására sikertelen maradt. A CNN azonban arról nem szólt, hogy mi volt az oka e sikertelenségnek, és nem részletezte azt sem, hogy vajon az Ukrajna-szakértő volt-e az egyetlen a Nemzetbiztonsági Tanács berkeiben, aki kifogásolta a leirat tartalmát.

A vélelmezett szókihagyásról korábban a The New York Times is említést tett, de a Fehér Ház közleményben hangsúlyozta, hogy a szóközhiány nem jelent kihagyott szavakat vagy mondatokat. Maga Donald Trump amerikai elnök is azt hangoztatta, hogy bár nyers leiratot tettek közzé, az mindenben megfelelt a telefonbeszélgetésben elhangzottaknak.

A meghallgatáson Vindman kifejtette: ő a leiratban másként fogalmazott volna, mert Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ugyan kifejezetten megnevezte a Burisma gázcéget - ahol Joe Biden volt alelnök és jelenlegi demokrata párti elnökjelölt-aspiráns fia, Hunter, igazgatósági tag lett apja alelnöksége idején -, ám a beszélgetés nyilvánosságra hozott átiratában csak "a vállalat" megnevezés szerepelt.

A CNN-nek demokrata párti és republikánus források egyaránt úgy fogalmaztak: a leirat szövegében valóban voltak apró változtatások, de ezek jelentéktelenek voltak. A Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti, júliusban történt vitatott telefonbeszélgetés a központi eleme a demokrata párti képviselők erőfeszítéseinek és vizsgálódásainak, amelyekkel az elnök alkotmányos úton történő elmozdításának eljárását (impeachment) akarják megindítani. Az eljárás megindításához előzetesen szükséges vizsgálatok és az ezek keretében történő meghallgatások most zajlanak a demokrata többségű képviselőház három bizottságában.

A hírszerzési, a külügyi és az ellenőrzési bizottságok a héten két külügyi munkatársat hallgatnak meg, szintén zárt ajtók mögött. Egyikük Christopher Anderson, a külügyminisztérium lemondott ukrajnai különmegbízottja, Kurt Volker tanácsadója volt, de Volker már korábban leváltotta őt. A másik külügyi alkalmazott, akit beidéztek meghallgatásra, Anderson utódja, Catherine Croft.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!