Cseh kormányalakítás - Lemondott a Bohuslav Sobotka vezette cseh kormány

Külföld, 2017.12.05

Lemondott kedden a Bohuslav Sobotka miniszterelnök vezette cseh hárompárti koalíciós kormány. Milos Zeman köztársasági elnök a kormány lemondását elfogadta, de felkérte a kabinetet, hogy utódja kinevezéséig ügyvivőként maradjon hivatalában - közölte a cseh elnöki hivatal.

Az államfő már korábban bejelentette, hogy új miniszterelnöknek szerdán Andrej Babist, az októberi képviselőházi választáson győztes ANO mozgalom elnökét nevezi ki. A Babis-kormány tagjait várhatóan december 13-án nevezik ki. Az új kormányfő jogkörei elődje végleges távozásáig korlátozottak. Andrej Babis azt tervezi, hogy kormányának programját januárban terjeszti a képviselőház elé és kér biztalmat kabinetje számára.

Milos Zeman a hét második felében találkozni kíván azokkal a miniszterjelöltekkel, akiket még nem ismer.

A 2013. októberi előrehozott képviselőházi választás után létrejött eddigi kormánykoalíciót a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), az ANO és a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) alkotta. A koalíciós kormány utolsó ülését Bohuslav Sobotka december 6-ra hívta össze.

Sobotka kormánya lemondását szokatlan módon levélben futárral küldte el az elnöki hivatalba. Korábban a távozó kormányfők mindig személyesen adták át lemondásukat az elnöknek. Zeman és Sobotka viszonya azonban néhány múltbeli dolog miatt rendkívül feszült, ezért választotta a kormányfő lemondásának ezt a formáját.

A most távozó kormányt 2014. január 29-én nevezték ki, s a független Cseh Köztársaság megalakulása óta ez csak a harmadik kabinet, amely kitöltötte teljes mandátumát. Korábban ez csak Václav Klaus (1992-1996) és Milos Zeman (1998-2002) kormányának sikerült.

A Sobotka-kormány utódjának, az Andrej Babis vezette kormánynak sajtóértesülések szerint 15 tagja lesz. Kisebbségi kormány lesz, amelyben az ANO mozgalom tagjain kívül több tárcát párton kívüli szakemberek fognak vezetni. Az új kabinetben kilenc új miniszter kap helyet. Babis öt minisztere marad, de ketten új tárcát kapnak: Martin Stropnicky eddigi védelmi miniszter a külügyi tárca élére kerül, míg Karla Slechtová eddigi regionális fejlesztési miniszter a védelmi tárca irányítását veszi át. Andrej Babis májusig a Sobotka-kormány első elnökhelyettese és pénzügyminiszter volt.

Andrej Babis hétfőn Prágában kijelentette: az ő, illetve az új kormány tevékenysége elsősorban az európai ügyekre fog irányulni. "Szeretném hangsúlyosan és világosan elmondani az Európai Tanácsban, amelyben csak a kormányfők foglalnak helyet, hogy mi egyértelműen Európa-pártiak vagyunk, de a migráció megoldásáról más a véleményünk. Az, hogy azt nem kvótákkal kell megoldani, hanem Európa területén kívüli aktív védelmi tevékenységgel" - mondta Babis újságíróknak, miután megbeszélést folytatott leendő kormánya miniszterjelöltjeivel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!