Csökkent a munkanélküliség májusban Spanyolországban

Külföld, 2018.06.04

Spanyolországban 2,5 százalékkal, mintegy 84 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma májusban - jelentette a spanyol munkaügyi minisztérium hétfőn.

A munkaügyi központok nyilvántartásai alapján készült összesítés szerint 3,2 millióan voltak állás nélkül az év ötödik hónapjában, ami 2008 decembere óta a legalacsonyabb. 2017 májusához viszonyítva, egy év alatt 6 százalékkal, mintegy 209 ezerrel csökkent a számuk.

A múlt hét pénteken, bizalmi szavazással leváltott konzervatív spanyol kormány korábbi számításai szerint erre az évre 15 százalékos munkanélküliségi ráta várható, a tavalyi 16,5 százalék után.

A dél-európai országban 2018 végén 19,5 millió embert foglalkoztatnak a tervek szerint, amihez 475 ezer munkahelyet kellene teremteni az idén.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!