Csökkent az euróövezeti infláció augusztusban

Külföld, 2018.09.17

Lassult az euróövezeti fogyasztói árak emelkedésének üteme augusztusban az előző havi öt és fél éves csúcshoz képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett végleges adatai szerint.

Az euróövezetben augusztusban - az Eurostat végleges adatai szerint az előzetes becslésnek megfelelő - 2,0 százalékra csökkent az infláció a júliusi 2,1 százalékról, ami öt és fél éves csúcs volt.

Az Európai Unióban augusztusban 2,1 százalékra csökkent az infláció a júliusi 2,2 százalékról.

Egy évvel korábban, 2017 augusztusában az euróövezetben 1,5 százalék, az EU-ban 1,7 százalék volt az infláció.

Júliushoz képest az euróövezetben és az EU-ban is 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak augusztusban.

A legalacsonyabb inflációt augusztusban Dániában regisztrálták, 0,8 százalékot. Írországban és Görögországban pedig 0,9 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex éves bázison. A legmagasabb infláció augusztusban Romániában volt, 4,7 százalék, Bulgáriában 3,7 százalék, Észtországban 3,5 százalék, Magyarországon pedig 3,4 százalék.

Az augusztusi euróövezeti 2,0 százalékos inflációhoz az energiaárak 0,87 százalékponttal, a szolgáltatások 0,59 százalékponttal, az élelmiszer-, alkohol- és dohánytermékek 0,48 százalékponttal, a nem energiaipari cikkek pedig 0,09 százalékponttal járultak hozzá.

Az előző havinál alacsonyabb augusztusi infláció az energiaárak, a szolgáltatások és a nem energiaipari cikkek mérsékeltebb áremelkedésére vezethető vissza. Az energiaárak 9,2 százalékkal növekedtek augusztusban az euróövezetben az egy évvel korábbihoz képest. Júliusban 9,5 százalék volt az energiaárak éves növekedése. A szolgáltatások ára 1,3 százalékkal emelkedett 1,4 százalék után, a nem energiaipari cikkeké pedig 0,4 százalékkal 0,5 százalék után.

Az energiaárakat, valamint az élelmiszer-, alkohol- és dohánytermékek árát leszámítoló maginfláció augusztusban 1,0 százalékra csökkent a júliusi 1,1 százalékról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!