Deli Andor: a kisebbségi jogok tiszteletben tartása az EU tagság előfeltétele

Külföld, 2018.10.09

A kisebbségi jogok védelme és tiszteletben tartása az uniós tagság előfeltétele, ami  nagyon fontos üzenet Szerbia és minden tagjelölt nyugat-balkáni állam részére - jelentette ki Deli Andor fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében kedden.

A képviselő hangsúlyozta, az Európai Parlament Külügyi Bizottsága kedden elfogadott Szerbiáról szóló országjelentésében megállapította, noha a szerb jogi háttér sok esetben kedvezőbb, mint egyes uniós tagállamokban, mindig fontos kiemelni a nemzeti kisebbségek jogait, különösen azok megvalósításának fontosságát a mindennapi gyakorlatban.

"A cél továbbra is az, hogy a vajdasági magyarság a csatlakozási folyamatok végére egy, a jogaiban és helyzetében megerősödött közösségé váljon" - fogalmazott.

Mint elmondta, az uniós parlament dokumentuma üdvözölte a kisebbségi jogokra vonatkozó törvények elfogadását, továbbá kiemeli, hogy az oktatás, nyelvhasználat és a média mellett a kultúra is a nemzeti kisebbségek számára kiemelkedően fontos terület Szerbiában. A szövegbe a közigazgatás mellé bekerült az igazságszolgáltatás helyzete is, mint olyan terület, ahol a részarányos foglalkoztatásnak meg kell valósulnia.

A jelentés összességében elismeri az elmúlt másfél év eredményeit. Megállapítja, hogy kellő figyelmet kaptak a nemzeti kisebbségek, ugyanakkor rámutat olyan kérdéskörökre is, amelyek terén még szükséges lépéseket tennie a szerb félnek. Ilyen a korrupcióellenes harc, a jogállamiság és az intézmények erősítése és a sajtószabadság. Kisebbségek szempontjából pedig a jogszabályok hatékony és késedelemnélküli végrehajtása, érvényesítése a gyakorlatban is - tette hozzá a néppárti képviselő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!