Donald Trump a kongresszust okolja a "nagyon veszélyes" viszonyért Oroszországgal

Külföld, 2017.08.03

Donald Trump amerikai elnök a kongresszust okolta a szerinte "nagyon veszélyes" viszonyért Oroszországgal.  

Az elnök csütörtöki Twitter-bejegyzésében úgy vélekedett, hogy az amerikai-orosz viszony "minden idők legalacsonyabb és egyben nagyon veszélyes" szintjén van.

"Megköszönhetik ezt a kongresszusnak, ugyanazoknak az embereknek, akik még egészségbiztosítást sem tudtak adni nekünk" - tette hozzá.

A mikroblog-bejegyzést Donald Trump egy nappal azután tette közzé, hogy aláírta a múlt héten a kongresszus által elsöprő többséggel megszavazott törvénycsomagot, amely új szankciókkal sújtja Oroszországot, valamint Iránt és Észak-Koreát és amely egyúttal korlátozza az elnöki hatalmat is.

Trump szerdán aláírta ugyan a törvénycsomagot, de utána közleményben kifejtette: ezt csupán "a nemzeti egység érdekében" tette, a törvénycsomagot "hibásnak" minősítette és kilátásba helyezte, hogy alkotmányos jogaival összhangban álló intézkedéseket hoz majd. A közleményben azt hangoztatta, hogy pártfogolja Irán és Észak-Korea megbüntetését, ám nem tett említést az Oroszország elleni szankciókról.

Megerősítette ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok "nem tűr el beavatkozást a demokratikus folyamataiba".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!