Donald Trump állami látogatásra hívta meg a francia elnököt

Külföld, 2018.01.24

Donald Trump amerikai elnök állami látogatásra hívta meg Emmanuel Macron francia köztársasági elnököt.

A Fehér Ház kedden este hivatalosan is bejelentette Emmanuel Macron meghívását. Kommentátorok emlékeztettek rá: évtizedek óta, egészen pontosan Calvin Coolidge elnöksége (1923 és 1929 között) óta Donald Trump az első amerikai elnök, aki első hivatali évét úgy zárta, hogy egyetlen államfő-partnerét sem hívta meg állami vizitre. Szemben az államfői munka- vagy magánlátogatással, az állami látogatás a diplomáciában a legmagasabb szintű hivatalos vizit, melynek során egy államfő másik államfőt hív meg, és ceremoniális körülmények között fogadja. Az állami látogatásokat a kétoldalú baráti viszony legmagasabb fokú kifejeződésének tartják.

Emmanuel Macront a Fehér Ház kertjében fogadják majd 21 ágyúlövés kíséretében. A vendég ezután magánbeszélgetést folytat Donald Trumppal. Ő lesz a Fehér Házban rendezendő elegáns vacsora díszvendége. Ezeket az "állami vacsorákat" általában a first lady tervezi el aprólékosan és nagy gonddal, s több száz vendéget hívnak meg.

Macron vizitjének időpontjáról a Fehér Ház egyelőre nem adott tájékoztatást.

Donald Trump tavaly nyáron - Macron államfő meghívására - a francia nemzeti ünnepen rendezett felvonulás díszvendége volt Párizsban. Látogatásának időpontja egybeesett az Egyesült Államok első világháborúba történt hadba lépésének napjával. Az amerikai elnök és a francia köztársasági elnök többször is találkozott egymással tavaly és többször egyeztettek telefonon is. Sajtójelentések kifejezetten jónak írják le a viszonyukat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!