Donald Trump arra készül, hogy megadóztassa a mexikói importárut

Külföld, 2017.01.26

Donald Trump új amerikai elnök arra készül, hogy magas adót vessen ki a Mexikóból érkező importárukra - közölte Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.

Trump döntésének értelmében az amerikai-mexikói határon építendő falhoz a költségeket úgy teremtenék elő, hogy 20 százalékos adót vetnek ki minden, Mexikóból érkező importárura - mondta Spicer, aki szerint az is meglehet, hogy ez az adótétel egy nagyobb, átfogó adóreform része lesz.

Spicer leszögezte, hogy az elnök és a republikánusok készülő átfogó adóreformja más országokból importált termékekre is kiterjed majd. A szóvivő hangsúlyozta: "ezzel évente tízmilliárd dolláros bevételre teszünk szert és könnyedén finanszírozhatjuk a fal megépítését is". Majd hozzátette, így elkerülhető az is, hogy az amerikai adófizetők pénzét vegyék igénybe. Jelezte továbbá, hogy az adóelképzeléseket már felvetették a kongresszusi politikusoknak is.

A Fehér Ház bejelentése azt követően történt, hogy a mexikói elnök, Enrique Pena Nieto csütörtökön reggel lemondta jövő hétre tervezett találkozóját Trumppal. A mexikói elnök ismételten elutasította az Egyesült Államokkal közös határon építendő fal építését és költségeinek kifizetését.

Trump a republikánus törvényhozók philadelphiai tanácskozásán csütörtökön délután elmondott beszédében leszögezte: a találkozó úgyis eredménytelen lett volna, és ő már egyébként is más úton akar járni a falépítés finanszírozását illetően, de a falat mindenképpen megépítik, és nem az amerikai adófizetők pénzéből.

Az Egyesült Államoknak 50 milliárd dolláros (14,5 ezer milliárd forint) kereskedelmi deficitje van Mexikóval szemben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!