Donald Trump: eljött az idő az eredmények felmutatására

Külföld, 2017.01.26

MTI) - Amerikaiak tízmilliói helyezték reménységüket a republikánusokba, s most eljött az idő az eredmények felmutatására - hangsúlyozta Philadelphiában elmondott beszédében  csütörtökön  Donald Trump, összegezve eddigi elnöki döntéseit .  Trump az elmúlt évtizedek legaktívabb törvényhozását ígérte honfitársainak.  

Az elnök a republikánus törvényhozók philadelphiai tanácskozásán vett részt és mondott mintegy félórás beszédet. "Jó dolog nyerni, ugye, ebben egyérthetünk?" - kezdte beszédét Donald Trump, utalva arra, hogy Pennsylvania államban - ahol Philadelphia van - szintén ő nyerte e választást. "Azért vagyunk itt, mert amerikaiak tízmilliói belénk helyezték reménységüket, s most rajtunk a sor, hogy eredményeket mutassunk fel" - hangsúlyozta, s hozzátette, hogy a törvényhozás most olyan aktív lesz, amilyen évtizedek óta nem volt. Majd - miután megemlítette a Keystone XL és a Dakota olajvezetékek megépítéséről aláírt elnöki rendeletét - leszögezte, hogy újratárgyalja az Egyesült Államok érvényben lévő kereskedelmi megállapodásait, s a jövőben nem többoldalú, hanem kétoldalú egyezményeket köt majd. Fontosnak tartotta megjegyezni azt is, hogy minden egyes egyezménynek lesz egy olyan záradéka, amely szerint előzetes értesítés után a megállapodás 30 napon belül felbontható.

A bevándorlást szigorító elnöki rendeletéről megjegyezte: ennek lényege, hogy a "külföldi bűnözők nagyon gyorsan távoznak majd" és a legnagyobb amerikai városokban eluralkodott bűnözés ellen kellő eréllyel fellépnek.

Trump kitért a mexikói határon építendő falra és arra is, hogy a mexikói elnök pár órával korábban lemondta a találkozójukat. "Mexikó elnöke és én egyetértettünk a tervezett találkozó lemondásában" - mondta, hozzátéve, hogy "a találkozó amúgyis eredménytelen lett volna"."Különben is más utat akarok járni" - fogalmazott, megismételve, hogy a mexikói határon építendő falat nem az adófizetők pénzéből finanszírozzák majd.

"Amit az életemben a legjobban csináltam, az az építkezés volt" - fogalmazott, s megerősítette, hogy újraépíti az Egyesült Államok infrastruktúráját, utakat, hidakat, reptereket építtet. "Szörnyűségesnek" nevezve az Obamacare néven ismertté vált egészségbiztosítási törvényt, ismét annak teljes visszavonását és új törvény előterjesztését helyezte kilátásba.

Az elnök ígéretet tett arra is, hogy megőrzi a választások tisztaságát. Erről egyékbént csütörtökön délután várhatóan elnöki rendeletet is aláír.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!