Donald Trump: "Mindig is szándékomban állt az FBI főnökének elbocsátása"

Külföld, 2017.05.11

Donald Trump amerikai elnök egy csütörtöki televíziós interjúban úgy fogalmazott, hogy "mindig is szándékában állt az FBI főnökének elbocsátása".

Trump elnök az NBC televíziónak adott interjújában erősítette meg a héten már kifejtett álláspontját.

"Tudtam, hogy el fogom bocsátani, bármit is javasoljanak nekem - fogalmazott Trump az NBC riporterének. "Ez egy fecsegő, egy szájhős" - minősítette az elnök James Comey volt FBI-igazgatót.

Az elnök elmondta: korábban valóban megkérdezte a Szövetségi nyomozó Iroda igazgatójától, hogy az Oroszországgal kapcsolatos nyomozásnak ő is alanya-e, vagyis a vizsgálatok rá is kiterjednek-e. "Tudom, hogy engem nem vizsgálnak. Engem személyesen nem" - szögezte le Donald Trump. "De nem a kampányokról, vagy bármi másról beszélek" - tette hozzá. Az elnök kifejtette, hogy ezt a tényt James Comey három különböző alkalommal is megerősítette neki: egyszer egy vacsorán, kétszer pedig telefonbeszélgetéswk során, melyek közül az egyiket ő, a másikat pedig Comey kezdeményezte.

Az FBI-igazgatónak elküldött - és aztán a sajtónak is átadott - elbocsátó levelében Donald Trump megköszönte Comey-nak, hogy három alkalommal is informálta arról: a vizsgálat személy szeint rá nem terjed ki.

Az NBC-interjúban Donald Trump hangsúlyozta: a döntést maga hozta meg, s nem kérte ki az igazságügyi minisztérium véleményét. Ugyanakkor szerdán Mike Pence alelnök azt állította a Capitoliumon újságíróknak adott interjújában, hogy Trump elnök a minisztériummal konzultálva, Rod Rosenstein miniszterhelyettes tanácsára hozta meg döntését.

Csütörtöki amerikai sajtóhírek, köztük a Politico című lap információiszerint Rosenstein a lemondását fontolgatja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!