Donald Trump: "nem csinálhatom olyan rosszul, hiszen én vagyok az elnök"

Külföld, 2017.03.23

Donald Trump amerikai elnök a Time magazinnak adott, csütörtökön megjelent interjújában kiállt valamennyi eddigi döntése mellett, leszögezve, hogy - mint fogalmazott - "nem csinálhatom olyan rosszul, hiszen én vagyok az elnök".

Az elnök a hosszú interjúban számos témára kitért, kezdve a lehallgatástól a feltételezett választási csalásokig. Kijelentette, hogy minden esetben igaza volt, a tények utólag igazolták őt.

Felidézte, hogy korábban megjósolta a brit népszavazás eredményét az Európai Unióból történő kilépésről, és megemlítette, hogy igaza volt akkor is, amikor felvetette, hogy a NATO-tagországoknak teljesíteniük kell befizetési kötelezettségeiket.

Az interjúra azt követően került sor, hogy az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának vezetője kijelentette: elképzelhető, hogy Barack Obama elnöksége idején a hatóságok "véletlenül", egy külföldi hatalom megfigyelése közben Donald Trumpról is gyűjtöttek információkat. Devin Nunez szerdán sajtóértekezleten közölte, hogy Donald Trump személyes kommunikációit a választások után megfigyelhették.

Az újságíró rákérdezett az elnök korábbi állítására, miszerint az Obama-kormányzat a brit elektronikus figyelő szolgálat segítségével hallgattatta le őt. Trump akkor a Fox televízió egyik elemzőjét idézte, akivel azóta - mivel kiderült, hogy állítása alaptalan volt - a televízió szerződést is bontott. Donald Trump nem visszakozott, azt mondta: ő csak "nagy tiszteletben álló embereket idézett nagy tiszteletben álló televíziós csatornáktól".

Donald Trump megerősítette azt a korábbi állítását, miszerint tavaly ősszel, az elnökválasztásokon milliók szavazhattak jogellenesen, s azt ígérte, hogy bizottságot állítanak fel ennek kivizsgálására.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!