Dragnea elítélése - Román államfő: Dragneának el kell tűnnie a közéletből

Külföld, 2018.06.23

Klaus Iohannis román államfő szerint Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnöknek második ítélete után el kell tűnnie a közéletből, ahogyan ez még az "éretlen demokráciákban" is ilyen esetben megtörténne.

A jobboldali román államfő egy nagyszebeni rendezvényen fejtette ki véleményét szombaton arról, hogy a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége az ártatlanság vélelmére hivatkozva támogatásáról biztosította a második perében is elmarasztalt Dragneát pártvezetői, illetve házelnöki mandátuma folytatásában. Dragneát korábbi felfüggesztett ítélete letöltését elrendelve csütörtökön három év hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a bíróság.

"A PSD nem fogta fel, hogy haza kell küldenie Dragneát. Abba a szerencsétlen helyzetbe kerültünk, amikor egy egész párt, Románia legnagyobb pártja, egy bűnözőt segítő nyomásgyakorló lobbicsoporttá alakul" - állapította meg Iohannis.

Kifejtette: egyetért azzal, hogy jogi értelemben mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, de a politikában olyan emberekre van szükség, akikre a gyanú árnyéka sem vetül. Az államfő szerint Romániát nem vezetheti egy kétszeresen elítélt, hiteltelen ember.

"Dragnea és az őt tisztségben tartó PSD irracionális, illiberális, antidemokratikus viselkedése évekre visszaveti Romániát, az ország elveszíti az utóbbi évtizedekben nehezen kivívott tiszteletet és befektetői bizalmat" - mondta Iohannis.

Elismerte: az alkotmányossági óvással, megfontolásra visszaküldéssel hátráltatható parlamenti jogszabályokkal ellentétben, azt már nem tudja megakadályozni, hogy a kormány sürgősségi rendelettel módosítsa a büntetőjogot, Dragnea jogerős felmentése érdekében. Iohannis szerint a román alkotmány egyik hibás előírása az, amely lehetővé teszi, hogy a kormány - közzétételükkor azonnal hatályba lépő, a parlament által utólag megvitatandó - rendeleteket hozzon, mert ezt hatalomra kerülése után minden kormány a parlament megkerülésére használta.

Arra az újságírói felvetésre, hogy mit fog majd tenni, ha a PSD - a tavaly januári elhíresült 13-as számú, a tömegdemonstrációk hatására visszavont kormányrendelethez hasonlóan - sürgősségi rendelettel fogja módosítani a Btk.-t, Iohannis nyíltan tüntetésre buzdította a civil társadalmat.

Szombat reggeli váratlan bejelentésére visszatérve, miszerint indulni fog egy újabb mandátumért a másfél év múlva esedékes elnökválasztáson, Iohannis azt mondta: bátorításnak szánta hívei számára a bejelentést. A jobboldali elnök azt sem titkolta: szeretné, ha a szociálliberális kormány megbukna a parlament jövő heti bizalmi szavazásán.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!