Dzsihadista hálózatot számoltak fel kommandósok Dél-Franciaországban

Külföld, 2015.01.27

Öt embert vettek őrizetbe kedden a dél-franciaországi Lunelben a rendőrség és a csendőrség elitalakulatai egy átfogó terrorelhárítási akcióban - közölték rendőrségi források.

Az alig 26 ezer lakosú kisváros azzal hívta fel magára a figyelmet az elmúlt hónapokban, hogy mintegy húsz muzulmán fiatal indult el onnan tavaly nyár óta Szíriába, hogy csatlakozzon a dzsihádhoz. A francia hatóságok szerint közülük hatan életüket vesztették a harcokban, valamennyien 18 és 30 év közöttiek voltak. Az elesettek közül az egyik korábban informatikus hallgató volt, egy másik kőművesként dolgozott, egy harmadik pedig egy kávéházat működtetett a kisvárosban.

Az előállított személyek Bernard Cazeneuve belügyminiszter tájékoztatása szerint 29 és 44 év közöttiek, valamennyien a Szíriába elutazott fiatalok hozzátartozói. A Le Monde című napilap úgy értesült, hogy közülük ketten a közelmúltban tértek haza Szíriából.

Claude Arnaud polgármester a France Bleu körzeti közszolgálati rádióban annak a reményének adott hangot, hogy a letartóztatásokkal végre választ kap a település arra, "hogyan indulhattak el a fiatalok a dzsihádba", a muzulmán "szent háborúba".

Elmondta, hogy a kommandósok előzetes bejelentés nélkül elárasztották a kisváros utcáit, s a házkutatások miatt teljesen lezárták a környéket.

A polgármester tudott arról, hogy a várost megfigyelés alatt tartották a titkosszolgálatok. "A mai akció ezért elég logikusnak tűnik" - fogalmazott.

"Egyszerre több gépkocsi érkezett, amelyekből álarcot viselő emberek szálltak ki és betörték a lakások ajtaját" - mesélte annak a belvárosi háznak a lakója, amelyben a terrolhárítási akció elkezdődött. "Fegyvert nyomtak a halántékomhoz, de végül az alattam lakó szomszédot, Saidot állították elő" - tette hozzá. Egy másik szemtanú arról számolt be, hogy a kommandósok a földre terítették, ütést is kapott, mielőtt a bátyját őrizetbe vették.

Manuel Valls miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy a párizsi terrortámadásokat követően a kormány az elkövetkező három évben 735 millió eurót irányoz elő terrorellenes intézkedésekre. Azt is elmondta, hogy a titkosszolgálatok 3 ezer embert tartanak megfigyelés alatt terrorizmussal kapcsolatos ügyek miatt, közülük 1300-an érintettek a szíriai és iraki dzsihadista hálózatokban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!