Ebola - Az amerikai Békehadtest kivonja önkénteseit Nyugat-Afrikából

Külföld, 2014.07.30

Az amerikai Békehadtest szerdán bejelentette, hogy ideiglenesen kivonja 340 önkéntesét az Ebola sújtotta Libéria, Sierra Leone és Guinea területéről.

Az amerikai kormány által finanszírozott Békehadtest (Peace Corps), amely 2011-ben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját, több mint 210 ezer önkéntest küldött csaknem 140 országba, elsősorban a fejlődő világba, hogy ott a közoktatástól a környezetvédelemig számtalan program megvalósításában segédkezzen.

A közelmúltban két, a Samaritan's Purse (a szamaritánus erszénye) elnevezésű protestáns nemzetközi segélyszervezetnél dolgozó amerikai segélymunkás fertőződött meg a veszélyes vírussal Libériában. Kent Brantly és Nancy Writebol állapota súlyos, de az elmúlt 24 órában valamelyest javult. A Samaritan's Purse szintén bejelentette, hogy a nélkülözhető munkatársait visszahívja a nyugat-afrikai országból.

Az amerikai kormány egy szóvivője közölte: az Egyesült Államok fontolóra vette, hogy azt tanácsolja állampolgárainak, ha nem nagyon fontos, ne utazzanak az Ebola által leginkább sújtotta három országba.

A Fehér Ház ugyanakkor bejelentette: az Ebola-járvány kitörése ellenére nem tervezi, hogy lemondja Barack Obama amerikai elnök és több mint 40 afrikai vezető jövő hétre beütemezett washingtoni találkozóját. Eric Schultz szóvivő közölte, hogy az amerikai járványügyi hatóság (CDC) szerint az Ebola pillanatnyilag nem jelent jelentős fenyegetést az Egyesült Államok számára.

Schultz elmondta, hogy Obama elnököt rendszeresen tájékoztatják a járványról, és hogy az Egyesült Államok együttműködik a térség kormányaival annak megfékezése érdekében. Ennek keretében amerikai kormányszervek felszerelést és más támogatást küldenek a térségbe.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!