Egészségi állapota miatt szabadlábra helyezték a francia jobboldal adócsalás és pénzmosás miatt elítélt ismert politikusát, Patrick Balkanyt

Külföld, 2020.02.12

Egészségi állapota miatt szabadlábra helyezték szerdán a francia jobboldal adócsalás és pénzmosás miatt ősszel elítélt egyik országosan ismert politikusát, a magyar származású Patrick Balkanyt, Nicolas Sarkozy volt államfő gyerekkori barátját, a Párizshoz közeli Levallois-Perret volt polgármesterét.

A 71 éves politikus 2019. szeptember 13. óta volt börtönben.

A párizsi fellebbviteli bíróság Patrick Balkany egészségi állapotának rohamos romlása miatt döntött úgy, hogy az nem fér össze az elzárással. Az igazságszolgáltatás ezért kaució nélkül, könnyített rendőri felügyelet mellett helyezte szabadlábra mindkét ügyben a politikust. A február 5-én készült orvosi szakvélemény szerint a volt polgármester általános állapota láthatóan leromlott és súlyos depresszióval küzd.

"A bíróság nem tett engedményt Balkanynak, egyszerűen az egészségügyi helyzet alapján lehetetlenné vált (a fogvatartás)" - jelezte Romain Dieudonné, az ismert politikus ügyvédje, aki két kérelemmel is élt. A pénzmosási ügyben, amelyben öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Balkanyt, a szabadlábra helyezést kérte, míg az adócsalás miatt, amiért négy év letöltendő börtönbüntetést kapott a politikus, a félmillió eurós kaució eltörlését indítványozta rendőri felügyeletért cserébe.

A politikus mostantól nem hagyhatja el a normandiai házát, az északnyugat-franciaországi Cossyban, ahol ügyvédje szerint kezeltetni fogja magát és pihenni fog, és havonta kétszer meg kell jelennie a csendőrségen.

A párizsi fellebbviteli bíróság április 22-én hozza meg a döntését Patrick Balkany és felesége, Isabelle Balkany, Levallois-Perret alpolgármestere adócsalási és pénzmosási ügyében.

Az ügyészség mindkettőjükre letöltendő börtönbüntetés és a közügyekről tízéves eltiltás kiszabását kérte a pénzmosás vádja miatt, de az elzárást Patrick Balkany esetében nem indítványozza az egészségi állapota miatt. Az adócsalási ügybe március 4-én várható a fellebbviteli bíróság ítélete.

Patrick Balkany feleségével tandemben 1983 óta megszakítás nélkül irányította a francia főváros egyik elegáns elővárosát. A párt azzal vádolják, hogy 2007 és 2014 között eltitkolták az adóhivatal előtt két házukat (az egyik az Antillákon, Saint Martin szigeten, a másik pedig a marokkói Marrákesben található), ahol a Balkany házaspár rendszeresen nyaral, s amelyeket adócsalásból vásároltak. Az elsőfokú bíróság elrendelte Balkanyék teljes vagyonának
elkobzását, beleértve a franciaországi ingatlanjaikat is.

A vizsgálóbírókat a pénzügyminisztérium pénzmosás és korrupció elleni részlege értesítette több mint hat évvel ezelőtt a házaspár közismerten fényűző életmódja és feltételezhető offshore cégei miatt. A Le Monde című napilap akkor úgy értesült, hogy egy belga üzletember bevallotta a hatóságoknak, hogy 2009-ben egy szingapúri cégen keresztül 5 millió dollárt utalt át Patrick Balkanynak, amiért közvetített egy namíbiai urániumügyletben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!