Egymást hibáztatja két izraeli miniszter a gázai zavargások miatt

Külföld, 2018.09.30

Egymást hibáztatva csapott össze az izraeli kormány két minisztere a gázai zavargások miatt - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet vasárnap, helyi szakértők szerint ezek már a jövőre esedékes választási harc első csatározásai a jobboldali pártok között.

Naftali Bennet oktatási miniszter gyöngeséggel vádolta Avigdor Liberman védelmi minisztert, aki viszont hisztérikusnak és féltékenynek nevezte bírálóját.

A telepeseket támogató, jobboldali Habájt Hajehudi (Zsidó Otthon) pártot vezető Naftali Bennet azt hangoztatta, hogy a szintén jobboldali Jiszráel Béténu (Izrael a Hazánk) párt élén álló Avigdor Liberman a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamásszal folytatott tűzszüneti megbeszélésektől reméli Izrael déli részének biztonságát. Miközben - fűzte hozzá - a szavazók "kemény kézre" vágynak a terrorral szemben, vagyis nincs helye sem a "túlzott pragmatizmusnak", sem a "felelősségtudatra" való hivatkozásnak.

Bennet szerint a gyöngeség jele, hogy fegyverszüneti tárgyalásokkal próbálnak úrrá lenni a hetente ismétlődő határ menti zavargásokon és a Gázából útnak indított eszközökkel okozott tűzeseteken. "Összeomlottak a Liberman-Hamász tárgyalások. Tovább foyik a terror polgáraink biztonságának a rovására, hála Liberman önmegtartóztató és gyönge politikájának"- állította Bennet, aki megígérte, hogy a biztonsági kabinet következő ülése elé viszi az ügyet.

"Az oktatási minisztert hisztérikus viselkedése és a féltékenység késztetheti a védelmi miniszter elleni támadásokra" - vélekedett válaszul közleményében Avidgor Liberman pártja. "Talán az lenne a legjobb, ha az oktatási rendszer kudarcaira összpontosítana, és nem szólna bele olyan dolgokba, amelyek tapasztalatot, felelősséget és figyelmet igényelnek. Bennet miniszter teljes jogú partner volt a kabinet határozatainak a meghozatalában a gázai ügyekről folytatott megbeszéléseken is, ahol egyszer sem fejezte ki a kabinet politikájával szembeni ellenvetését" - folytatta a csörtére adott válaszát Liberman.

A jobboldali pártok egymással szembeni heves bírálatai a helyi szakértők szerint már a jövőre esedékes választási harc első csatározásai lehetnek, ugyanis a Likud mellett Bennet és Liberman pártja is a hasonló vélemányen lévő, Izrael biztonságát elsődlegesnek tekintő szavazókat próbálja megnyerni, olykor egymás túllicitálásával a biztonsági kérdésekben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!