Együttműködésben állapodott meg Észak-Korea és a Brexit kérdésében a brit és a japán kormányfő

Külföld, 2017.04.28

Együttműködésben állapodott meg a nemzetközi biztonságra Észak-Korea által jelentett fenyegetéssel szemben pénteken a brit és a japán miniszterelnök.

Theresa May, aki Cheqersben, a brit miniszterelnökök vidéki rezidenciáján fogadta Abe Sindzót, a megbeszélés után közölte azt is: biztosította a japán kormányfőt, hogy Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnése után is a befektetések és az üzleti tevékenység legjobb európai helyszíne marad.

May hangsúlyozta: a brit gazdaságban japán cégek által eszközölt beruházások összértéke meghaladja a 40 milliárd fontot (15 ezer milliárd forint), és Nagy-Britannia a japán tőkeexport második legnagyobb célországa az Egyesült Államok után.

A brit kormányfő kiemelte azt is, hogy hozzávetőleg ezer japán nagyvállalat 140 ezer alkalmazottat foglalkoztat Nagy-Britanniában.

Theresa May felidézte, hogy a brit EU-tagságról rendezett - a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert - tavalyi népszavazás óta a Toyota autógyár 240 millió fontos fejlesztési beruházást jelentett be nagy-britanniai üzemében, a Nissan járműipari csoport pedig úgy döntött, hogy brit gyárában kezdi el az új Qashqai modell gyártását.

A Nissan e tavalyi döntésének előzményeként Carlos Ghosn, a japán autóipari óriáscég elnöke kilátásba helyezte, hogy a Nissan nem hajt végre több beruházást angliai gyárában, hacsak a brit kormány nem ad biztosítékokat a brit EU-tagság megszűnése után esetleg érvénybe lépő vámok költségemelő hatásainak kompenzálására. A Nissan röviddel ezután, október végén jelentette be, hogy az északkelet-angliai Sunderlandben működő üzemében kezdi meg az új Qashqai, illetve X-Trail modellek gyártását, mivel a brit kormány kötelezettséget vállalt annak biztosítására, hogy a legnagyobb angliai Nissan-autógyár működése a jövőben is versenyképes marad.

A Nissan akkori közleménye mindazonáltal nem részletezte, hogy London pontosan milyen biztosítékokat adott erre a cégnek.

A Cheqersben tartott pénteki találkozó utáni sajtótájékoztatón Abe Sindzó elmondta: arra kérte Theresa Mayt, hogy London gondoskodjék a rendezetten zajló átmenetről és a stabil környezet fennmaradásáról az üzleti vállalkozások, köztük a japán érdekeltségek számára a brit EU-tagság megszűnésének folyamata során.

A japán kormányfő hozzátette: a világgazdaság egésze számára is nagyon fontos, hogy a Brexit-folyamat zökkenőmentes és sikeres legyen.

A megbeszélés napirendjén a geopolitikai kockázatok között az első helyen szerepelt az észak-koreai atomfegyverkezés jelentette veszély. Theresa May elmondta: egyetértés volt a japán miniszterelnökkel abban, hogy az észak-koreai nukleáris és rakétakísérletek az egész világ békéjét és stabilitását veszélyeztetik. A brit kormányfő megállapodott Abe Sindzóval arról, hogy a két ország a nemzetközi partnerekkel együtt folytatja a nyomásgyakorlást Észak-Koreára, és együttműködik az atomfegyverek birtoklására irányuló illegális tevékenységből eredő biztonsági fenyegetés elhárítása végett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!