Elállt a Kós Károly által tervezett kultúrotthon eladásától a kalotaszegi Mákófalva református egyházközsége

Külföld, 2017.08.11

Elállt a Kós Károly által tervezett kultúrotthon eladásától a kalotaszegi Mákófalva református egyházközsége. Júniusban az egyházközség arról egyezett meg Egeres község önkormányzatával, hogy egy kerékpár áráért, 500 lejért (35 ezer forint) átadja az ingatlant a román többségű önkormányzatnak.

Az adásvétel ellen akkor az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tiltakozott. Az EMNP pénteki közleménye szerint a tulajdonosváltás azáltal hiúsult meg, hogy Both György, a Mákófalvát is magába foglaló Egeres község alpolgármestere a tanács elé terjesztett határozatjavaslatából kihagyta a református egyház eladási feltételeit, amelyeket később sem az eladást hitelesítő közjegyző, sem a polgármesteri hivatal nem tartott elfogadhatónak. Ezt követően pedig a mákófalvi református gyülekezet presbitériuma lemondott az épület eladási szándékáról, és arról döntött, hogy saját erőből történő újítja fel az épületet.

Az EMNP üdvözölte a presbitérium bölcs döntését, és felajánlotta segítségét az épületfelújításához.

Az Egeresi önkormányzat június 13-án döntött a színmagyar mákófalva művelődési házának a szimbolikus összegért való megvásárlásáról. Az épület - a homlokzatán álló emléktábla tanúsága szerint - Kós Károly tervei alapján épült 1930-ban.

Az adásvétel szükségességéről Both György a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott alpolgármester, az egyházközség korábbi gondnoka győzte meg az egyházi döntéshozó testületet és az önkormányzati testületet is. Az alpolgármester szerint ugyanis úgy vélte, hogy csak így lehet forrásokat szerezni az épület felújítására. Az EMNP álláspontja szerint az egykor államosított, majd 2001-ben visszaszerzett egyházi vagyon községi tulajdonba juttatása újabb államosításnak felelt volna meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!