Elemző: kevés az esély a román kormány elmozdítására, kellemetlen helyzetben az RMDSZ

Külföld, 2017.02.07

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet elemzője szerint Romániában helyén marad a kormány,  ugyanakkor a jövőben is konfliktusos helyzetre kell számítani, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pedig a parlamenti erőviszonyok alapján meglehetősen kellemetlen helyzetben van, egyik oldalnak sincs rá igazán szüksége.

Illyés Gergely a romániai belpolitikai helyzetet kedden az MTI-nek úgy értékelte: a bizalmatlansági indítvány megszavazására nincs esély, az meg fog bukni, és a kormánykoalíció maradni fog. Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi kormánypártok mintegy 54 százalékos többséget tudhatnak magukénak a román törvényhozásban.

Kitért arra is: bár a vitatott kormányrendeletet visszavonták, jelezték, hogy parlamenti eljárással szeretnék a büntető törvénykönyvet módosítani. Ennek tartalmáról még semmit nem tudni, annyit közöltek, hogy széles körű, akár több hónapos konzultáción vitatnák meg, s ebbe a szakmai szervezeteket, valamint akár a Velencei Bizottságot is bevonnák. A kutató szerint a módosításra valóban szükség van, hiszen az alkotmánybíróság számos ponton kifogásolta a jelenlegi törvényt, és több cikkelyt fel is függesztettek.

Megjegyezte: a parlament előtt van a közkegyelmi törvénytervezet is, ezt nem kormányrendelettel kívánták módosítani. Ez is rendkívül vitatott, bár az elmúlt napokban már kevesebb szó esik róla.

Illyés Gergely szólt az államfő által várhatóan a közeljövőben, a korrupcióellenes küzdelemről kiírandó népszavazásról is. Kiemelte: a téma továbbra is nagyon erőteljesen szerepel majd a politika napirendjét, viták ezentúl is várhatóak.

Az ellenzék szempontjából "probléma", hogy két hónappal ezelőtt voltak a választások, s demokratikus úton ezt a kormányt leváltani nem lehet. Romániában nagyon nehéz előrehozott választásokat "kierőszakolni" az alkotmány miatt, erre egyáltalán nem számít az elemző. Hozzátette: az államfőnek sincs olyan jogköre, hogy a miniszterelnököt visszahívja.

Az elemző arra számít, hogy a tüntetések intenzitása csökkenni fog, már a rendelet visszavonása is csökkentette az indulatokat. Ugyanakkor ha népszavazás lesz, akkor ehhez kampány is kapcsolódni fog, és ha nem is több százezres nagyságrendben, de a bukaresti Győzelem téren gyakran lesznek tömegtüntetések.

Illyés Gergely az RMDSZ helyzetéről szólva rámutatott: a kormányoldalnak kényelmes többsége van, az ellenzék megosztott. Valójában egyik oldalnak sincs szüksége az RMDSZ-re, a kormányoldalnak nem kell a többséghez, az ellenzék pedig velük sem tud kormányt buktatni. A kormány és az RMDSZ közötti parlamenti együttműködési megállapodásnak pedig nem igazán van alternatívája - mondta.

Rossz helyzetben van az RMDSZ, hiába volt jó a választási eredmény, a parlamenti aritmetika úgy alakult, hogy nincs rá szükség, és az RMDSZ súlya jelenleg csekély a bukaresti politikában - fogalmazott Illyés Gergely, hozzátéve: a párt rá van utalva a kormánypártok párbeszédkészségére és jóindulatára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!