Elfogadta a 2020-as költségvetési tervet a szerb kormány

Külföld, 2019.11.02

A szerb kormány elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot, amely a szombaton kiadott közlemény szerint 1334,7 milliárd dinár (3750,5 milliárd forint) bevétellel és 1314,5 milliárd dinár (3693,7 milliárd forint) kiadással számol.

A javaslat szerint a költségvetés hiánya jövőre 20,2 milliárd dinárt (56,76 milliárd forint) tesz majd ki, ami a bruttó hazai termék (GDP) 0,3 százalékának felel meg.

Sinisa Mali pénzügyminiszter kijelentette, hogy jövőre négy százalékos gazdasági növekedés várható. Az új költségvetéssel véget ér a gazdasági konszolidáció időszaka, és megkezdődik a fejlődés korszaka - tette hozzá.

A pénzügyminisztérium szerint az államadósság a jövő évben a GDP 50,3 százalékára csökken. Tavaly még 56 százalékos volt a GDP-arányos államadósság, néhány éve pedig még 80 százalékos.

A költségvetési tervben helyet kapott a nyugdíjak emelése, valamint a közszférában dolgozók béreinek körülbelül 1,3 százalékos növelése is. Emellett mintegy 200 milliárd dinárt (562 milliárd forint) fordítanak nagyberuházásokra, főként az út- és vasúthálózat fejlesztésére.

A költségvetésről szóló törvény körülbelül két héten belül kerülhet a szerbiai képviselőház elé.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!