Elfogadta a jövő évi állami költségvetést az ukrán parlament

Külföld, 2017.12.08

Éjszakába nyúló ülésen, péntekre virradóan elfogadta a jövő évi állami költségvetés véglegesített változatát az ukrán parlament.

A 450 fős törvényhozásban 273 képviselő támogatta a kormány által előterjesztett módosításokkal együtt.

Eszerint a jelenlegi 3200 hrivnya minimálbér jövőre 4,2 ezer hrivnyára, mintegy 41 400 forintra emelkedik.

Az elfogadott változatban a kormányzat nagyobb inflációval számol, a korábbi tervezetben foglalt 7 százalék helyett 9 százalékkal, 29,3 hrivnya dollárárfolyam mellett, valamint 3 százalékos GDP-növekedéssel.

A költségvetés tervezett bevétele 913,6 milliárd hrivnya (körülbelül 9002 milliárd forint), a kiadásoké 988,6 milliárd hrivnya (9741 milliárd forint). A kormány az első olvasatban benyújtott tervezethez képest mindkét oldalt megemelte, a bevételit 4,2 százalékkal, a kiadásit pedig 4,3 százalékkal.

Az állami büdzséből nyújtott hiteleket is figyelembe véve, a költségvetés hiánya várhatóan 81,8 milliárd hrivnya (806 milliárd forint) lesz, ami a bruttó hazai termék (GDP) 2,46 százalékát teszi ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!