Elfogták az ukrán hatóságok azt a volt képviselőt, akit korábban Magyarország kiadott, de aki újra megszökött

Külföld, 2018.02.09

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) elfogta Olekszandr Sepeljev, gyilkosságban való részvétellel is gyanúsított volt ukrán parlamenti képviselőt, akit évekkel ezelőtt a magyar hatóságok adtak ki Ukrajnának, de rögtön utána ismét megszökött az igazságszolgáltatás elől.

Larisza Szarhan, az ukrán főügyészség szóvivője pénteken ukrán sajtójelentések szerint megerősítette a képviselő őrizetbe vételét. Egyelőre annyit árult el, hogy előző nap fogták el, részleteket későbbre ígért. Hozzátette, hogy az illetékes kijevi bíróság pénteken dönt további fogva tartásának körülményeiről.

Sepeljevet emberölésben és gyilkossági kísérletben való részvétellel, valamint sikkasztással gyanúsítják. A hatóságok szerint köze volt az Avtokrazbank felügyelőbizottsági elnökének 2003-ban történt megöléséhez, továbbá a Rodovid Bank egyik volt részvényese ellen 2013-ban elkövetett gyilkossági kísérlethez.

A férfi ellen 2012-ben adtak ki nemzetközi körözést. 2013 júliusában Budapesten vették őrizetbe őt és feleségét a magyar hatóságok, 2014. március 26-án átadták a házaspárt az ukrán hatóságok képviselőinek - emlékeztetett az UNIAN ukrán hírügynökség. 2014. július 6-án azonban megszökött az őrizetből.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint 2017 áprilisában az orosz sajtó arról adott hírt, hogy az ukrán politikust Moszkvában őrizetbe vették.

Míg szökésben volt, 2016 augusztusában az ukrán katonai ügyészség is eljárást indított ellene hazaárulás vádjával, miután olyan információk jutottak az ukrán hatóságok birtokába, amelyek szerint Sepeljev az FSZB orosz titkosszolgálatnak dolgozott.

Az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint a politikusnál őrizetbe vételekor a donyecki szakadárok "állambiztonsági minisztériuma" által kiállított igazolványt találtak.

Sepeljev két cikluson át parlamenti képviselő volt Julija Timosenko egykori kormányfő frakciójának tagjaként. 2010-ben kizárták, ekkor csatlakozott a - később, 2014-ben a Majdan-tüntetések nyomán hivatalából menesztett - Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártjához.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!