Elhunyt Papp Sándor, a Pátria Rádió volt főszerkesztője

Külföld, 2017.10.13

Hosszú, súlyos betegség következtében hatvanegy éves korában elhunyt Papp Sándor felvidéki magyar újságíró, a Pátria Rádió volt főszerkesztője - közölte az elhunyt családja pénteken az MTI-ve.

Az újságírót csütörtökön érte a halál.

Papp Sándor 1955. november 2-án Érsekújvárban született. 1976-ban a pozsonyi konzervatóriumban érettségizett, majd a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett újságírói diplomát, később ugyanitt doktorált a szlovákiai magyar rádiózás történetéből. 1975-ben került az akkori Csehszlovák Rádió magyar szerkesztőségébe zenei szerkesztőként, 1992-től 2006-ig volt a szlovák közszolgálati rádió magyar adásának, a későbbi Pátria Rádiónak a főszerkesztője. Később az Ifjú Szívek igazgatói posztját töltötte be, majd a szlovák közszolgálati televízió igazgatói tanácsadójaként dolgozott. Nevével egybeforrt több neves felvidéki magyar népdal és népzenei rendezvény, amelyeket éveken keresztül ő rendezett, köztük a Tavaszi szél vizet áraszt. is.

Papp Sándor 2009-től a szlovák közszolgálati hírügynökség, a TASR munkatársa volt. Idén májusban vonult nyugdíjba, két hét múlva töltötte volna be 62. életévét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!