Elítélték a Szety orosz anarchista csoport újabb két tagját

Külföld, 2020.06.22

Hosszú szabadságvesztésre ítélte terrorcsoportban való részvétel címén egy orosz katonai bíróság hétfőn Szentpéterváron a Szety (Hálózat) elnevezésű anarchista csoport két tagját.

A 25 éves Viktor Filinkov programozó hét, a 28 éves Julij Bojarsinov ipari alpinista pedig - akit robbanóanyag birtoklása miatt is elmarasztaltak - öt és fél évet kapott. Az első elítélt tagadta, a második elismerte bűnösségét. A vád kilenc, illetve hat év kiszabását kérte. A bíróság bizonyítottnak tekintette, hogy a csoportban Filinkov híradós, Bojarsinov pedig utászi feladatokat látott el a csoportnál.

A vallatóitól elszenvedett fizikai bántalmazásra is panaszkodó Filinkovot védői és jogvédő szervezetek szerint koholt vádak alapján, politikai perben állították bíróság elé. A tárgyalóterem előtt az elítéltek támogatói tiltakozást rendeztek, a rendőrök mintegy 30 embert előállítottak.

Február 10-én a Szety hat tagját Penzában hattól 18 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték el. A vád szerint a csoport több régióra kiterjedő terrorszervezet volt, amely Penza mellett, Moszkvában és Szentpéterváron is sejteket hozott létre. A nyomozás arra a megállapodásra jutott, hogy a tagok fegyveres kiképzésen vettek részt, támadásokat készítettek elő állami intézmények és rendfenntartó erők tagjai ellen a hatalom erőszakos megdöntése céljából.

A katonai ügyészség azt állította, hogy a terrorakciókat a 2018-as labdarúgó-világbajnokság és az ugyanabban az évben megtartott elnökválasztás idején tervezték végrehajtani. Az egyéb vádak közé tartozott a tiltott fegyver- és kábítószer-birtoklás.

A 23 és 31 év közötti életkorú vádlottak a penzai peren ártatlannak vallották magukat, és - a hatóságok szerint politikai megfontolásból - visszavonták korábbi beismerő vallomásukat. Többen arra panaszkodtak, hogy hamisan vádolták meg, és a letartóztatásuk során meg is kínozták őket.

A Szety, amelynek 11 tagja ellen a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) 2017-ben indított eljárást, tavaly januárban került fel a terrorszervezetek szövetségi listájára. Ugyanekkor a szervezet egyik tagját, aki elismerte bűnösségét 3 és fél szabadságvesztésre ítélték Szentpéterváron. Egy másikat, aki a társai ellen vallott, 2018 szeptemberében elengedtek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!