Elöregedőben az osztrák rendőrség állománya

Külföld, 2017.06.06

Elöregedőben az osztrák rendőrségi állomány, a rendőrség kötelékében dolgozó fiatalok nem akarnak bevetésen részt venni és klasszikus rendőri feladatot ellátni - írta szakszervezeti elemzésre hivatkozva keddi számában a Kurier című osztrák lap.

Az osztrák belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint a 29 ezer rendőrségi dolgozóból 13 500-an már elmúltak 45 évesek. Tavaly mintegy 600-an vonultak nyugdíjba, azonban helyüket még nem töltötték be. A tárca ezért fiatal munkaerőt keres, és igyekszik újra vonzóvá tenni a szakmát.

A rendőrség alsó-ausztriai személyzeti felelőse, Marn Noschiel szerint az sem kedvez a helyzetnek, hogy a rendőrök Európa-szerte célpontjai lettek az Iszlám Állam terroristáinak. Tájékoztatása szerint az ügyintézési, a kiképzési vagy a bűnügyi szolgálatban végzett munkákra sokan jelentkeznek, azonban az utcán kevesen akarnak szolgálatot teljesíteni.

A lapban az is olvasható, hogy sok munkavállalót részmunkaidőben foglalkoztatnak, ezért őket nem lehet állandóan elérni az állomáshelyükön.

Jelenleg 1900 fő hiányzik az állományból. Leginkább Stájerországban van hiány a bevethető rendőri erőből, a szükségesnél 400-zal kevesebb rendőr látja el a feladatokat a tartományban. Burgenland az egyetlen tartomány, ahol az előírtnak megfelelő számú munkatárs dolgozik.

Az újság információi szerint 2016-ban több mint 1600 új rendőrt vettek állományba, és 2017-ben is hasonló bővítést terveznek.

Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter az utóbbi időszak terrorcselekményei miatt hétfőn azt szorgalmazta, hogy a rendőrség munkatársainak biztosítsanak minden olyan eszközt, amellyel meg tudják védeni a lakosságot a terrorfenyegetettségtől és a bűncselekményektől.

A tárcavezető nemrég nyújtotta be parlamenti jóváhagyásra azt a törvénytervezetet, amelynek alapján a terrorizmus elleni harcban lehetővé tennék az országhatárokon áthaladó járművek rendszámának és adatainak regisztrációját, valamint azok későbbi felhasználását. Továbbá a magáncélú és az autópályákon, a pályaudvarokon és a repülőtereken használt kamerák által rögzített videofelvételeket is felhasználhatóvá tennék a büntetőeljárás során.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!