Először látogatott Belgrádba a horvát elnök

Külföld, 2017.06.23

A szerb-horvát kapcsolatok javulására számít az év végéig Aleksandar Vucic szerb elnök, aki pénteken Belgrádban találkozott horvát kollégájával, Kolinda Grabar-Kitaroviccsal. A horvát elnök először látogatott Belgrádba két és fél évvel ezelőtti beiktatása óta.

A két köztársasági elnök az országaik között évek óta fennálló feszültségekről tárgyalt. Aleksandar Vucic a találkozó után kijelentette: nem könnyű a megbékélési folyamat, hiszen számos múltbéli esemény terheli a két ország kapcsolatát, mindazonáltal reméli, hogy a következő fél év során rendezni lehet ezeket a kérdéseket. Mint mondta: a két ország kapcsolatának javulása a Szerbiában élő horvát kisebbség, valamint a horvátországi szerb kisebbség szempontjából is jelentős lépés lenne.

Kolinda Grabar-Kitarovic másodszor jár Szerbiában, egy évvel ezelőtt Szabadkán találkozott Aleksandar Vuciccsal.

A szerb-horvát kapcsolatot az utóbbi időben a kisebbségi jogok, a délszláv háború emlékei, Alojzije Stepinac bíboros ellentételes megítélése, illetve a szentté avatása körüli vita, valamint a horvátországi Jasenovacon elkövetett második világháborús bűnök, valamint azok megítélése terhelte.

A horvát elnök Aleksandar Vucic péntek esti hivatalos beiktatási ünnepségére érkezett a szerb fővárosba.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!