Első fokon felmentették a román jobbközép ellenzék volt pártvezérét

Külföld, 2017.10.30

Első fokon a bukaresti törvényszék felmentette Vasile Blagát, a román ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt társelnökét egy korrupciós perben, amelyben azzal vádolták, hogy pártja számára 700 ezer euró illegális finanszírozást fogadott el egy üzletembertől.

A hétfőn meghozott ítélet ellen fellebbezhet a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Blaga 2016 szeptemberében mondott le a pártban betöltött tisztségeiről azt követően, hogy a vádhatóság befolyással való üzérkedéssel gyanúsította meg és büntetőjogi eljárást indított ellene.

A DNA szerint Blaga 2009 és 2012 között 10-25 százalékos "részesedést" követelt egy üzletembertől a Demokrata Liberális Párt (PDL) részére, amelynek Blaga az említett időszakban elnöke volt. Az ügyészség azt állította, hogy a politikus ennek fejében az üzletember cégét előnyös állami szerződéshez juttatta.

A hétfői ítélethirdetés előtti utolsó tárgyaláson a vádhatóság letöltendő börtönbüntetést kért a politikus ellen, valamint azt, hogy tiltsák el a köztisztségek betöltésétől. A bíróság azonban felmentette a vád alól.

A politikus Traian Basescu volt államelnök egyik fő bizalmasa volt, többször kampányfőnökként segítette a volt elnököt. Blagát 2012-ben választották meg az akkor még önálló PDL elnökévé, a jobbközép párt 2014-ben összeolvadt a PNL-vel, amelynek éléről Klaus Iohannist államfővé választották ugyancsak 2014-ben.

Blaga 1990-től 2012-ig tagja volt a román parlamentnek, több kormányban belügyminiszteri és regionális fejlesztési miniszteri tisztséget is betöltött, rövid ideig a szenátus elnöke volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!