EMNP-kongresszus - Újabb kétéves elnöki mandátumot nyert Szilágyi Zsolt

Külföld, 2017.04.22

Újraválasztotta pártelnökké szombaton Szilágyi Zsoltot az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Székelyudvarhelyen ülésező kongresszusa - tájékoztatta az MTI-t a szavazások szünetében Zakariás Zoltán, a kongresszus ülésvezetője.

Az újraválasztott elnök mandátuma két évre szól. A tisztségre Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor korábbi elnök kapott jelölést, Toró azonban visszalépett a versenyből. Szilágyi Zsoltot 137 igen szavazattal, 14 nem ellenében, négy tartózkodás mellett választotta elnökké a kongresszus.

Az EMNP legfontosabb döntéshozó szerve módosította a párt alapszabályát és programját. Megválasztotta az alelnököket, akik közül Szilágyi Zsolt javaslatára Toró T. Tibort választották meg az újonnan létrehozott ügyvezető elnöki tisztségbe. A kilenctagú elnökségben az elnök és az ügyvezető elnök mellett három alelnök Székelyföldet, kettő Partiumot, egy belső-Erdélyt, egy pedig az ifjúságot képviseli majd.

A késő este befejeződött kongresszus utáni rögtönzött sajtótájékoztatóján Szilágyi Zsolt úgy értékelt, hogy a párt elnöksége megtartotta a tapasztalatot, de fel is frissült. Elmondta: a párt programja kis mértékben változott. Továbbra is azon kívánnak munkálkodni, hogy minél több döntés kerüljön Bukarestből Erdélybe, és hogy a helyi közösségek irányíthassák a saját ügyeiket.

"A jelenlegi erőnk csak egy alap, amire építeni lehet. Mindenképpen a fejlődést, a párt által megszerzett mandátumok növelését tűztük ki célul" - fogalmazott az elnök. Az erdélyi magyar belpolitikában azt tartotta fontosnak, hogy a magyar-magyar verseny soha ne ossza meg annyira a közösséget, hogy ne lehessen összefogni.

"Trianon százéves évfordulójára készülődve azt kell felmutatnunk, hogy az erdélyi magyarok magukat kormányozni képes, és az autonómiáért, az önkormányzásért békés, demokratikus eszközökkel tenni tudó közösséget alkotnak" - fogalmazott a tisztségébe újraválasztott elnök.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!