EP-képviselő: eredményes lehet az őshonos kisebbségek védelme az EU-ban

Külföld, 2018.09.29

Bár az eddig elért eredmények elmaradnak a várakozásoktól, az EU számos testületében és fórumán születtek már dokumentumok és javaslatok az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak védelmére - mondta Sógor Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselője az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Nagy segítségnek nevezte egyúttal a Minority SafePack több mint egymillió aláírását és közölte, hogy a jövőre felálló Európai Bizottság elé terjesztik majd a kezdeményezést. Sógor Csaba megjegyezte, hogy a meggyőzés ereje demokratikus, parlamenti viszonyok között sokszor lassú, de abban bízik, hogy az új testület fontosabbnak tekinti majd az kisebbségek jogait, mint a mostani, ezért eredményesebben lehet majd velük együttműködni.

A képviselő hangsúlyozta, hogy a hosszú távú célokat nem lehet föladni, a jövőről szóló gondolkodást pedig nem a parlamenti ciklusok idejéhez kell igazítani. A kontinens nem várhatja, hogy mások cselekedjenek helyette, helyre kell állítani az Európát megtartó értékeket, támogatni kell a családokat és a gyermekvállalást - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!