EP-képviselők: az uniós vezetőknek fel kell szólítaniuk Ankarát az emberi jogok betartására

Külföld, 2018.03.23

Az Európai Parlament képviselői arra szólították fel az európai uniós tagországok vezetőit, hogy a március végén, a bulgáriai Várnában tervezett EU-Törökország csúcstalálkozón szólítsák fel Törökországot az emberi jogok maradéktalan betartására, és gyakoroljanak nyomást Recep Tayyip Erdogan török államfőre, hogy bocsássák szabadon a jogtalanul fogva tartott tucatnyi újságírót és sok más elítéltet.

Értesülések szerint 75 európai parlamenti képviselő írt levelet Donald Tusknak, az uniós tagországok kormányfőit tömörítő tanács és Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének, hogy állítsák az unió Ankarával fenntartott kapcsolatainak középpontjába az emberi jogok betartását.

Kijelentették, hogy az uniós tagországoknak határozottan ki kell állniuk álláspontjuk mellett, ugyanis újságírók és ellenzékiek megfélemlítésének nincs helye az EU-Törökország kapcsolataiban. A tisztességtelen fogva tartás nem lehet megoldás a Törökország előtt álló kihívásokra, az ilyen intézkedések lebontják a török demokráciát. Az Európai Unió felelőssége, hogy felszínen tartsa a tisztességtelen bebörtönzések ügyét, és ezekre az esetekre emlékeztesse a világot - írták.

A képviselők aggodalmukat fejezték ki a török igazságszolgáltatás függetlenségének hiányosságai miatt, és indokolatlannak nevezték a török hatóságok magyarázatát a rendkívüli állapot fenntartására. A török állampolgárok nyílt politikai vitát érdemelnek, az elnyomás minden formája félreviszi a demokráciát. A várnai csúcstalálkozó fordulópont kell, hogy legyen ebben a kérdésben - szögezték le.

A török kormány a 2016. júliusi puccskísérlet után rendkívüli állapotot vezetett be az országban, és azóta is keményen fellép az általa veszélyesnek nyilvánított csoportokkal szemben. Legalább 99 újságírót és írót tartóztattak le, emellett 330 újságíró sajtóigazolványát vonták vissza, több mint 100 médiaorgánumot zártak be, és legkevesebb 2300 újságíró vesztette el a munkáját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!