TV műsor

Erdogan a Németországba tervezett gyűlésének engedélyezését követeli Berlintől

Külföld, 2017.07.05

Recep Tayyip Erdogan török államfő a Németországba tervezett gyűlésének engedélyezését követeli a berlini vezetéstől.

A német kormány politikai "öngyilkosságot" követ el azzal, hogy megtiltotta a rendezvényt, és "hibáját korrigálnia kell" - mondta a török elnök a Die Zeit című német hetilap csütörtöki számában megjelenő interjúban az előzetesen közölt részletek szerint.

Recep Tayyip Erdogan a G20-csoport pénteken kezdődő hamburgi csúcstalálkozója alkalmából látogat Németországba, és a kétnapos tanácskozás alkalmából beszédet kíván mondani támogatói előtt. A német külügyminisztérium elutasította Ankara hivatalos kérését a rendezvény megtartásáról. Sigmar Gabriel külügyminiszter arra hivatkozott, hogy nincs elég rendőr az esemény biztosítására, és egy ilyen fellépés a két kormány vitái miatt nem is lenne ildomos.

A vitatott ügyek közé tartozik egy büntetőeljárás a Die Welt című német lap egyik újságírója, Deniz Yücel ellen. A csaknem fél éve Törökországban fogva tartott német-török kettős állampolgár ellen a többi között azért indítottak eljárást, mert interjút készített a Németországban is terrorista szervezetként számon tartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egy vezetőjével. Ügyéről Recep Tayyip Erdogan azt mondta, nem érti, hogy Németországban miért védelmezik az újságírót.

"Nagyon-nagyon furcsának tartom, hogy Merkel asszony (Angela Merkel kancellár) egyáltalán napirendre veszi egy terrorizmussal gyanúsított ember megmentését" - tette hozzá a török államfő.

Arra a kérdésre, hogy a terrorizmus támogatójának tekint-e egy újságírót, aki terroristákkal vagy egy feltételezett terroristával készít interjút, azt mondta, hogy bűncselekményt követ el, aki ilyet tesz, mert hozzájárul a terroristák propagandájának terjesztéséhez. Ezt "az egész világon így értékelik a vádhatóságok" - jegyezte meg.

A török államfő ismét kifogásolta, hogy a német hatóságok nem adták át a török hatóságoknak a tavalyi törökországi puccskísérletért felelősnek tartott hitszónok, Fetullah Gülen Németországba menekült követőit. Amíg Berlin nem teljesíti a követelést, Ankara terroristákat védelmező államnak tekinti Németországot - mondta Recep Tayyip Erdogan.

Azonban a kapcsolatokat meg kell őrizni, a NATO-tagság, a gazdasági kapcsolatok és a Németországban élő hárommillió török miatt "szükségünk van egymásra" - tette hozzá a török államfő.

Angela Merkelhez fűződő viszonyáról kiemelte, hogy nincsenek haragban. "Semmi bajom a kancellárral", de az előző kormányfő, Gerhard Schröder idején "nagyon másmilyen" volt a viszony - mondta Recep Tayyip Erdogan. Hozzátette: reméli, hogy sikerül ismét a Schröder idején (1998-2005) megszokott szintre fejleszteni a kapcsolatokat.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!