Erdogan: Törökország mindenáron megakadályozza egy kurd "terrorfolyosó" létrejöttét Észak-Szíriában

Külföld, 2017.08.23

Törökország mindenáron megakadályozza, hogy kurd militánsok alkotta "terrorfolyosó" jöjjön létre Észak-Szíriában - írta a török kormányhoz közeli, Yeni Safak című napilap szerdán Recep Tayyip Erdogan államfő szavaira hivatkozva.

Erdogan hétfő este, jordániai látogatásából hazatérve a repülőn nyilatkozott újságíróknak.

Az elnök azt mondta, hogy az északnyugat-szíriai Afrin térsége, amelyet a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) fegyveres erői tartanak fennhatóságuk alatt, az YPG számára a Földközi-tengerre nyíló kaput jelenti.

Afrin kerületet és a Földközi-tengert a dél-törökországi Hatay tartomány választja el egymástól, amely kelet-nyugati irányban helyenként csak 30 kilométer széles. Ankara szerint az YPG terrorszervezet, amely a Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szíriai szövetségeseként a kurdok függetlenségéért harcol.

Erdogan arról is beszélt, hogy helyteleníti az észak-iraki kurdok által szeptember 25-ére tervezett függetlenségi népszavazást. Mint mondta: az esetleges referendum megrendezését Irak központi kormányának is jóvá kellene hagynia, ellenkező esetben a lépés az ország szétszakadásához vezet.

James Mattis amerikai védelmi miniszter, akit Erdogan szerdán Ankarában fogad, kedden előre be nem jelentett látogatást tett Irakban, és az ország északi részébe is elutazott. A külföldre sugárzó német közszolgálati médium, a Deutsche Welle (DW) török nyelvű kiadása arról írt, hogy az amerikai tárcavezető Erbílben találkozott Maszúd Barzani iraki kurd elnökkel. A DW közlése szerint Washington a népszavazás időpontját nem tartja megfelelőnek, mert az hátráltatná az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet elleni küzdelmet Észak-Irakban.

Az iraki hadsereg múlt vasárnap támadást indított az IÁ kezén levő Tell-Áfár város felszabadítására. A kormányerők oldalán mások mellett kurd fegyveresek is részt vesznek a harcokban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!