Észak-koreai válság - Donald Trump üdvözölte a két Korea vezetőjénet tervezett csűcstalálkozóját

Külföld, 2018.03.06

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: <br />&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;Washington, 2018. március 6., kedd (MTI) -Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésében üdvözölte kedden a két Korea vezetőjének tervezett csúcstalálkozóját és reményét fejezte ki, hogy a "lehetséges előrehaladást".

Az elnök Twitter-oldalán megosztotta a Drudge Report című jobboldali hírportál beszámolóját a dél-koreai küldöttség Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnél tett látogatásáról, és azt írta: "majd meglátjuk, mi történik".

Úgy értékelte, "lehetséges előrehaladás az Észak-Koreával folytatandó tárgyalásokon. Évek óta először történt komoly erőfeszítés valamennyi érintett fél részéről".

A mikroblog-bejegyzésben az elnök leszögezte: "a világ figyel és várakozik". Talán hamisak a remények, de - mint fogalmazott - az Egyesült Államok készen áll arra, hogy elkötelezze magát.

A dél-koreai elnöki hivatal kedden jelentette be, hogy Szöul és Phenjan áprilisban csúcstalálkozót tart a két ország határán.

Dél-Korea azt is közölte, hogy Észak-Korea ígéretet tett nukleáris fegyver-és rakétakísérletei felfüggesztésére. Mun Dzse In dél-koreai elnök nemzetbiztonsági igazgatója pedig azt nyilatkozta: Phenjan közölte a dél-korai küldöttséggel, hogy készen áll a megbeszélésekre Washingtonnal Észak-Korea atomfegyver-mentesítéséről és az észak-koreai-amerikai viszony rendezéséről. Az igazgató hozzátette: Phenjan azt is közölte, hogy lemond atomfegyvereiről, amennyiben az országot érő katonai fenyegetések ügyét rendezik és erre biztonsági garanciát is kap.

A Fehér Ház és az amerikai külügyminisztérium hivatalosan egyelőre nem kommentálta a fejleményeket. Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy a múlt héten Donald Trump már nyilatkozott az esetleges amerikai-észak-koreai tárgyalásokról. Az elnök azt mondta: ezekre csakis "megfelelő feltételek között" kerülhet sor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!