Észak-koreai válság - Mogherini: az EU szigorítani kívánja a Phenjannal szembeni szankcióit

Külföld, 2017.09.12

Szigorítani kívánja az Európai Unió az Észak-Koreával szembeni szankcióit, válaszul a Phenjan által végrehajtott kísérleti atomrobbantásokra és rakétatesztekre - jelentette ki Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő kedden az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.

Felszólalásában Mogherini hangsúlyozta: az EU teljes mértékben végre fogja hajtani az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott újabb büntetőintézkedéseket, valamint dolgozni fog rajta, hogy a nemzetközi közösség minden más tagja is eleget tegyen a határozatban foglaltaknak.

A főképviselő elmondta, folytatni fogják az egyeztetést az uniós szankciók szigorításáról, hogy kiegészítsék az ENSZ korlátozásait, erősebb nyomást gyakorolva a kelet-ázsiai országra.

Hozzátette, a szigorúbb és hatékonyabb büntetőintézkedések kulcsfontosságúak ahhoz, hogy rá lehessen kényszeríteni Észak-Koreát a válság tárgyalásos rendezésére.

"A katonai akció hatástalan és ártalmas lenne, mivel könnyen kirobbanthatna egy súlyosabb konfliktust. A következmények teljességgel beláthatatlanok és biztosan drámaiak lennének a Koreai-félsziget, a térség és valószínűleg a világ számára is" - közölte.

Sajtójelentések szerint több uniós tagállam például az Európában dolgozó észak-koreai vendégmunkások kiutasítását szorgalmazza, mondván, hogy Phenjan az általuk megkeresett pénzt is az ország atom- és rakétaprogramjába forgatja.

Az Európai Unió 2006-ban rendelt el szankciókat Észak-Korea ellen a tömegpusztító fegyverek és ballisztikus rakéták fejlesztését célzó programok akadályozására. Az unió legutóbb augusztusban szigorított a távol-keleti ország elleni szankciókon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!