EU-Afrika alapszerződést sürget a német nemzetközi fejlesztési miniszter

Külföld, 2020.01.10

Fordulatra van szükség az Európai Unió (EU) és Afrika viszonyrendszerében, és az év második felében, a német soros EU-elnökség idején meg kell kötni az új irányokat kijelölő EU-Afrika alapszerződést - mondta a német kormány nemzetközi gazdasági együttműködési és fejlesztési ügyekért felelős minisztere egy pénteki lapinterjúban.

Gerd Müller a Handelsblatt című üzleti lapban közölt interjúban kiemelte, hogy az EU-t az eddiginél is erősebben érintik majd az afrikai konfliktusok és a kontinensen elinduló menekülthullámok, ha nem változtat politikáján és nem tesz többet Afrika fejlődéséért.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusának javaslata szerint az úgynevezett EU-Afrika paktumban négy területre kell összpontosítani.

Először is meg kell állapodni az éhezés és a mélyszegénység felszámolásáért folytatott munka összehangolásáról.

Másodszor ki kell terjeszteni Afrikára az Európai Bizottság tervezett klímavédelmi csomagját (European Green Deal), mert Európa egyedül nem tudja feltartóztatni az éghajlatváltozást, különösen úgy nem, ha közben Afrikában 450 új széntüzelésű erőművet építenek.

A harmadik elem egy megállapodás az Afrikai Unióval a biztonságpolitikáról és a "rendezett migrációról" - mondta a miniszter.

A negyedik terület a gazdaságpolitika, amelyen a kapcsolatok méltányos, fair formálására kell törekedni - mondta Gerd Müller, kiemelve, hogy "az EU nem tekintheti többé Afrikát a szubvenciók (közösségi támogatások) révén olcsó agrártermékei felvevőpiacának".

Sokkal inkább a "helyi értékteremtést és a termelékeny mezőgazdaságot és élelmiszeripart" kell ösztönözni, és az észak-afrikai országokat "fokozatosan be kell kapcsolni az EU egységes belső piacába" - mondta a német nemzetközi fejlesztési miniszter.

A Handelsblatt összeállítása szerint Németország - az EU legnagyobb gazdasága - exportjának csupán 1,7 százaléka irányul Afrikába, és importjának mindössze 2,1 százaléka származik a kontinensről.

A német cégek legfőképpen Dél-Afrikára összpontosítanak. Ezt jelzi a többi között, hogy eddig 10,8 milliárd euró (3620 milliárd forint) értékben hajtottak végre beruházásokat a kontinensen, ebből 6,7 milliárd eurót Dél-Afrikában fektettek be, és 201 ezer afrikai foglalkoztatottjuk közül 71 ezer dolgozik Dél-Afrikában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!