EU-csúcs - Pellegrini: a Frontex ne helyettesítsen, hanem kiegészítsen

Külföld, 2018.09.19

A Frontexnek kiegészítő megoldásként kellene működnie, nem pedig olyanként, amely helyettesíti a független határőrségeket és a tagállamok ilyen egységeit - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák kormányfő a visegrádi négyek miniszterelnökeinek - az informális EU-csúcsot közvetlenül megelőző - találkozója után újságíróknak nyilatkozva Salzburgban szerdán.

Peter Pellegrini - a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint - a V4-es találkozó után azt mondta: ott nem hangzott el semmiféle "abszolút nem" a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség megerősítését célzó tervre, csak az, hogy világosan meg kell határozni annak feladatait és hatásköreit.

"A Frontex esetében azt tartjuk fontosnak, hogy az ne helyettesítse a határőrségek vagy a tagállamok (más hasonló) egységeinek szuverenitását" - mondta a szlovák kormányfő, aki szerint az európai politikusoknak minden olyan megoldást támogatniuk kellene, amelyikről világos, hogy képes hozzájárulni az unió határainak megvédéséhez.

Működőképes lehetne az egyes tagállamok partvédelmi egységeinek és a Frontexnek egy olyan jó kombinációja, amelyben az utóbbi aktívabb lenne harmadik országokban, azaz segítene egyes észak-afrikai országok határainak és parti vizeinek a védelmében - vélekedett Peter Pellegrini.

A V4-es találkozó megállapításairól szólva rámutatott: továbbra is változatlan a V4-ek miniszterelnökeinek az a közös álláspontja, hogy migránsok befogadására csakis az egyes tagországok önkéntes döntése alapján kerülhet sor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!