EU-csúcs - Tusk: több tagállam is további intézkedéseket fontolgat Moszkvával szemben

Külföld, 2018.03.23

Napokon belül több tagország is további intézkedéseket fogadhat el Oroszországgal szemben Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök és lánya angliai megmérgezése miatt - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós vezetők pénteki brüsszeli csúcstalálkozója után.

Az ülést lezáró sajtótájékoztatón Tusk arról számolt be, hogy akár már hétfőn újabb lépéseket jelenthetnek be bizonyos tagállamok. Azt nem tudta megmondani, hogy hány ország fontolgat további intézkedéseket, annyit közölt, hogy "egynél több, de nem az összes".

Arra a kérdésre, hogy EU-szinten várhatóak-e más lépések a moszkvai uniós nagykövet konzultációra való visszahívásán kívül, azt válaszolta, hogy "túl korai lenne erről beszélni", a vizsgálatok lezárulta után, remélhetőleg áprilisban már többet tudnak majd mondani.

A tanács elnöke örömét fejezte ki amiatt, hogy a bennmaradó tagországok vezetői a brit uniós kilépés dacára is egységes és feltétlen támogatásukról biztosították az Egyesült Királyságot. Rámutatott: a tagállamoknak nagyon különbözőek az álláspontjai, az érdekei, a hagyományai, ezért is hatalmas eredmény a közös front megőrzése.

A jövő heti EU-Törökország csúcsértekezletről szólva kiemelte: tisztában van vele, hogy nem lesz egyszerű a találkozó, nehéz ügyekben kellene egyetértésre jutni, például a szíriai beavatkozást illetően, vagy abban, hogy török hadihajók próbafúrásokat akadályoztak meg Ciprus közelében, de "meg kell találni a módját, hogy nyíltan beszéljünk egymással és együttműködjünk a közös érdekek mentén".

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke mindenekelőtt az importált acélra és alumíniumra kivetett amerikai védővámokról beszélt, és úgy vélekedett, hogy nem reális az Egyesült Államok által megszabott május 1-i határidő, amíg az Európai Unió ideiglenes mentességet kapott.

Mint mondta, nem valószínű, hogy eddig le tudják zárni a következő napokban kezdődő vámtárgyalásokat, mivel nagyon összetett kérdésekre kell megoldást találniuk.

Ugyanakkor üdvözölte, hogy az Egyesült Államok "egységes kereskedelmi entitásként" ismerte el az Európai Uniót, és nem próbálta megosztani a tagállamokat.

Hozzátette, a brüsszeli testület célja, hogy Washington állandó mentességet biztosítson az EU országai számára a Donald Trump elnök által bejelentett importvámok hatálya alól a régóta fennálló biztonsági és kereskedelmi partnerségre való tekintettel.

Junckert emellett megkérdezték állítólagos csütörtöki kijelentéséről is, miszerint amennyiben korábbi kabinetfőnökének, a sokak szerint átláthatatlan körülmények között kinevezett Martin Selmayrnek le kell mondania a bizottságban betöltött új, főtitkári tisztségéről, akkor ő maga is távozni fog. Erre azt válaszolta: "Selmayr úr nem fog lemondani, mivel én vagyok az egyetlen, aki lemondásra kérheti fel".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!